Lejárt az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének határideje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az április 30-án feladott küldeményeket a hosszú hétvége miatt május 4-étől kézbesítik.

2015. 05. 03. 9:09

Rogán Antal arra is felhívta a figyelmet: április 30-a nemcsak a tájékoztatók kiküldésének szempontjából fontos határidő, hanem azért is, mert a Magyar Nemzeti Bank e napig indíthat közérdekű keresetet a 2010. november 26-a után kötött forint- és devizaszerződések esetében, ha úgy látja, az általános szerződési feltételek tisztességtelen kikötést tartalmaznak.

Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerdán a közérdekű keresetekkel kapcsolatban azt mondta: 210 intézménytől kértek adatszolgáltatást. 138 úgy nyilatkozott, hogy a meghatározott dátum után nem élt egyoldalú szerződésmódosítással, 56 intézmény alávetési nyilatkozatot tett, vagyis nem tekinti tisztességtelennek a feltételeit, de elszámol az ügyfelekkel. A Kúria által kidolgozott és törvénybe is foglalt feltételeknek 16 pénzügyi intézmény nem felelt meg, esetükben a központi bank április 30-án közérdekű keresetet nyújtott be, hogy a bíróság mondja ki szerződéses feltételeik tisztességtelenségét.

Az MNB a következő pénzügyi intézmények ellen nyújtott be közérdekű keresetet: Aegon Magyarország Hitel Zrt., Borsod Takarék Takarékszövetkezet, CIB Bank Zrt., CIB Lízing Zrt., Citibank Europe Plc. Magyarországi Fióktelepe, FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Kereskedelmi Bank Zrt., Magyar Cetelem Bank Zrt., MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., OTP Bank Nyrt., OTP Jelzálogbank Zrt., Örkényi Takarékszövetkezet, Sopron Bank Burganland Zrt., UCB Ingatlanhitel Zrt., a Zalavölgye Takarékszövetkezet.

A devizaalapú szerződések esetében március 1-je és április 30-a között küldték ki a hiteleseknek az elszámolást, kivéve ha bankjuk peres eljárása március 1-je után fejeződik be, mert akkor a per befejezését követő 60. napig. A forintalapú, továbbá devizaalapúnak nem minősülő devizahitelek esetében csak később,  augusztus 1-je és szeptember 30-a között kell elküldeni az elszámolásokat, vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.