Paks: az előkészítési folyamat a beruházási költség tíz százaléka

2016-ban a költségvetés 113 milliárd forinttal támogatja a bővítést.

2015. 05. 15. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette: 2016-ban a költségvetés 113 milliárd forinttal támogatja a bővítést, és 2017-ben is hasonló nagyságrendű költés valószínűsíthető.

Kifejtette, hogy a kiadások legnagyobb részét az orosz fél által készített tervek kifizetése teszi ki, de működnie kell a jelenleg mintegy 130 alkalmazottat foglalkoztató Paks II projekttársaságnak is, ahol az idén és jövőre is jelentős bővítéssel számolnak. A társaság az engedélyezési folyamat előkészítésével és lebonyolításával, valamint az orosz fél által készített tervek egyeztetésével foglalkozik – ismertette. Ezenkívül zajlik egy komoly földtani kutatási program, ami szintén költségekkel jár – tette hozzá.

Aszódi Attila kitért arra is, hogy az új Duna-híd építésének tervbe vételéről a Kalocsa és Kalocsa környéki települések lakói igényét figyelembe véve döntött a kormány. Az említett települések visszajelzései alapján kiderült, hogy a helyiek szeretnének hozzáférni a beruházáshoz az építkezés és az üzemeltetés során is – fejtette ki. A Dunaföldvárnál és a Szekszárdnál található hidakhoz egy kalocsai lakosnak mintegy 60 kilométert kellene kerülnie, hogy eljusson az erőműhöz – jegyezte meg.

A környezeti hatásokról szólva a kormánybiztos elmondta: a Dunába az erőműből visszaengedett víz jelenleg 10 fokkal melegebb annál, mint ahogy kiveszik és mintegy két kilométer hosszú, a Duna vizénél 2,5 fokkal melegebb hőcsóva képződik a folyóban. Az új blokkoknál 8 fok lesz a hőmérséklet különbség és 11 kilométeres lesz a hőcsóva, amikor az összes blokk üzemel, majd egy kilométerre csökken, amikor a mostani blokkok leállnak – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.