A magyar gazdáknak kedvezne az új rendelet

Az egyeztetések a hagyományos és a biogazdálkodás párhuzamos folytatása körül forogtak.

MTI
2015. 06. 16. 15:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint a több mint egy éve tartó uniós tárgyalások során az FM rendszeresen egyeztetett a magyarországi bioszektor képviselőivel annak érdekében, hogy az ágazat érdekeit messzemenőkig szem előtt tartó szabályozás születhessen meg.

Az Európai Bizottság a múlt év elején benyújtott eredeti tervezete számos olyan javaslatot tartalmazott, amelyek elfogadása súlyos hátrányt okozott volna a magyar biotermelőknek. A visegrádi négyek (V4) kezdeményezésére ugyanakkor sikerült elérni, hogy a termelőknek továbbra is lehetőségük legyen a hagyományos és a biogazdálkodás párhuzamos folytatására, megfelelő garanciális feltételek mellett.

A szaktárca véleménye szerint szintén hozzájárul a szektor dinamikus fejlődéséhez a kivételek rendszerének megtartása, valamint a hagyományos gazdálkodásról a biogazdálkodásra történő áttérésnél az átállási idő lerövidülésének lehetősége meghatározott feltételek teljesülése esetén.

A magyar delegációt vezető V. Németh Zsolt államtitkár szorgalmazta, hogy a jogszabály továbbra is biztosítson lehetőséget az éves, kötelező helyszíni ellenőrzések rendszerének megtartására – áll a közleményben. Ezt az uniós miniszterek tanácsa elfogadta, elismerve ezzel a csalások és a visszaélések elleni küzdelem fontosságát.

Továbbá a most elfogadott rendeletszöveg bizonyos feltételek fennállása esetén lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy a kevésbé kockázatos gazdasági szereplők esetében csak 2,5 évente folytassák le az ellenőrzéseket. A nem engedélyezett anyagok jelenlétével kapcsolatban nem vezettek be a megengedett szintre vonatkozó küszöbértéket, összhangban a szektor magyar képviselői által megfogalmazott állásponttal.

A mostani megállapodással az uniós tárgyalások első fejezete lezárult, a rendelet hatályba lépéséhez a következő hónapokban a Tanácsnak megegyezésre kell jutnia a társ-jogalkotó Európai Parlamenttel is – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.