Nem lehet teljes a devizahitelek forintra váltása addig, amíg az igen nagy kockázatot jelentő gépjármű- és egyéb fogyasztási hitelek mielőbbi forintra váltása meg nem történik. A jegybank ösztönözni szeretné ezt a folyamatot, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa úgy döntött, megadja az érintett hitelintézetek és egyéb pénzügyi szolgáltatók számára az átváltáshoz szükséges, mintegy 1,1 milliárd eurót. Hogy teljes lehessen az átváltás, az MNB nemcsak a vele közvetlen kapcsolatban lévő partnerkör számára nyújtja a szükséges devizamennyiséget, de rajtuk keresztül a piac több pénzügyi szolgáltatójának is.
Az intézkedés fontosságát jól mutatja, hogy az átváltás negyedmillió család kockázatát csökkentheti. Ez azért is fontos, mert az érintettek jó részének a devizahitelen kívül már forintosított kölcsöne is van. Vagyis a nemzeti valutánk esetleges gyengülésének eredményeként megemelkedő törlesztőrészlet miatt a fizetési nehézségekkel küszködőknek nem csupán egyetlen hitele dőlne be. A jegybank az átváltáshoz szükséges összeget minden feltétel nélkül adja át; felhasználhatják azonnal, de az ellen sem emel kifogást az MNB, ha a hitelintézetek – legfeljebb egy évig – a jegybanknál tartják az összeget.
Fontos volna a mielőbbi forintra váltás azért is, mert az autós devizahitelek jó részének visszafizetési feltételei jelentősen különböznek a jelzáloghitelekétől. Az úgynevezett bullet típusú szerződések jellemzője, hogy a futamidő elején csak kamatot kell fizetni, ezért alacsony a törlesztőrészlet, a futamidő vége felé azonban akár a tízszeresére is emelkedhet a fizetési kötelezettség. Ezt megfejeli, hogy az elszámolás miatt ugyan átlagosan öt százalékkal csökkent az autóhitelek törlesztőrészlete, az év eleji svájcifrank-sokk azonban jelentősen gyöngítette a forintot, ami komolyan megemelte a havonta fizetendő összeget. A devizahitelek forintra váltása ugyan emelte a hazai pénzügyi rendszer stabilitását, de szükségessé vált a forintra váltott hitelek mögött álló források szerkezetének átalakítása is.