Csaknem 30 fiókját zárja be idén az UniCredit

A bank továbbra is aktív szerepet akar vállalni a hitelezésben, újabb jelentős fejlesztésekkel erősíti digitális csatornáit.

2015. 06. 03. 19:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény ismerteti, hogy a következő 2-2,5 évben optimalizálja a fiókhálózatot az UniCredit Bank. Az igazgatóság javaslata szerint ennek első lépéseként idén 29 fiók olvad be más fiókokba Budapesten és vidéken. A befogadó fiókok az összeolvadás révén megemelt létszámmal szolgálják ki a megnövekedett ügyféligényeket.

Az összevonások következtében a bank munkatársainak létszáma 62-vel (3,6 százalékkal) csökken a tavalyi záró létszámhoz képest, valamint nyolccal kevesebb városban lesz fiókja a pénzintézetnek. Az UniCredit tervei között szerepel, hogy – az online és telefonos kiszolgálás mellett – készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-ekkel is ügyfelei rendelkezésére áll majd ebben a nyolc városban.

A bank terveinek része, hogy az év végéig négy fiókot a jelenleginél nagyobbá és kényelmesebbé alakít át az UniCredit, és előkészíti a fiókhálózat további modernizálását.

A közlemény kitér arra, hogy az UniCredit Bank tapasztalatai szerint mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelek körében felértékelődött az igényre szabott megoldások szerepe a banki ügyintézés során, fontosabbá vált a kényelem és a gyorsaság. Jelenleg a pénzintézet lakossági és kisvállalati ügyfeleinek 79,7 százaléka vesz igénybe online banki szolgáltatásokat.

Az UniCredit továbbfejleszti ügyfél-kiszolgálási modelljét is: a folyamat kiemelt része lesz az eddigi digitális csatornák megerősítése és újabb eszközök bevezetése. A beruházás összege a tervek szerint eléri a 10 millió eurót. A nyár folyamán megújul a bank honlapja, valamint az okostelefonnal és tablettel rendelkezők számára mobilapplikációs felületet alakítanak ki. A következő másfél évben megújul az internetbanki szolgáltatás, valamint az elektronikus ügyintézés szerepe is fokozatosan nő, ami a lakossági és a vállalati ügyfélkört egyaránt érinti majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.