Ezért lobbiznak a hazai szállodások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyarországi szállodáknak óriási növekedési lehetőségeik vannak, amelyeket egyelőre nem használnak ki, a siker érdekében összefogásra és áfacsökkentésre van szükség az ágazatban – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

2015. 06. 02. 15:44

A szállodaszövetség javaslata szerint az áfát csökkenteni szükséges, ami növelhetné a bevételeket, javítaná a minőséget és a jövedelmezőséget, lehetne felújításra költeni – mondta az elnök. Az új vidéki szállodák egy része nem a piaci igények szerint létesült, nem generáltak keresletet, veszteségesek és árversenyt támasztottak – mutatott rá. Az alacsony szállodai árak miatt az ország az egyik legolcsóbb úti cél lett.

Niklai Ákos a kongresszusi központ hiányáról azt mondta, az üzleti vendégkör növelése érdekében szükséges a minimum négyezer fős létesítmény megvalósítása. A kormányzat marketing tevékenysége szerinte rendkívül szerény költségvetésű, a 15 évvel ezelőtti 15-20 milliárdhoz képest jelenleg 5 milliárd forint, ezért emelni kellene. A törvény nem írja elő, hogy a települések az idegenforgalmi adót turisztikai célokra fordítsák, ez káros – mutatott rá.

A siker érdekében Niklai Ákos szerint összefogás szükséges a kormányzat, önkormányzatok és a turisztikai vállalkozók között. Nemzeti, Budapest, Balaton stratégiákat kell kidolgozni, és meg kell alkotni a turizmus törvényt, és erősebb nemzeti marketinget kell érvényesíteni – összegezte. Véleménye szerint az uniós forrásokat nem kapacitásbővítésre hanem attrakciófejlesztésre, szállodafelújításra kellene fordítani. Az adórendszer módosítására van szükség, hogy az ágazati áfakulcsokat minimum 10 százalékkal csökkentsék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.