Májusban ismét közel 12 ezer lakás cserélt gazdát hazánkban, míg 2014-ben ugyanekkor ez a szám csupán a 8500-at közelítette. Vagyis az idei év múlt havi forgalma több mint 40 százalékkal haladta meg a tavalyit – derül ki a Duna House hétfőn közölt elemzéséből.
A tanulmány rámutat, hogy míg tavalyhoz képest jelentős növekedés, addig az idén áprilishoz képest minimális csökkentés tapasztalható. Ez szembemegy a szokásos szezonalitással, az előző években ugyanis május rendre nagyobb forgalmat mutatott áprilisnál. Az idei változás oka feltehetően az, hogy az előző fél évben tapasztalható felfokozott kereslet a fővárosban hirtelen megugró árak miatt csillapodni kezdett. A másik ok, hogy valószínűleg sok vevő várakozik a családok otthonteremtési kedvezményének júliusi bevezetésére.
Kelet-Magyarországon idén májusban 133 ezer, míg a nyugati országrészben 145 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták a panellakásokat. Ugyanez az érték Pesten 230, Budán 274 ezer forint volt. A téglaépítésű otthonok négyzetméteréért a keleti országrészben 150 ezer, a nyugatin189 ezer forintot fizettek. A fővárosi átlagok ennél jóval magasabbak voltak: Pesten 268 ezer, Budán 388 ezer, a Belvárosban 412 ezer forintot fizettek az ilyen ingatlanokért négyzetméterenként.
Országosan nagyjából minden harmadik megvásárolt otthon gyengébb műszaki állapotban volt, azaz lakható, de felújítandó ingatlanokról volt szó. Ezen belül Nyugat-Magyarországon vették a legtöbb kifejezetten felújításra szoruló lakást: ezen a területen ezek tették ki a vásárlások 9 százalékát. Ugyanitt minden huszadik ingatlan új építésű volt. Ilyen lakásokat mindenhol csak kisebb arányban vásároltak a vevők, Budapesten mindössze 1 százalékát tették ki az ilyen ingatlanok a teljes forgalomnak.
A fővárosban vásárolni szándékozók közül majdnem minden ötödik körülnézett a XIII. kerültben, ezzel továbbra is ez a legnépszerűbb terület. A három szomszédos kerület, a VI., VII. és XIV. sem sokkal maradt le: a vevőjelöltek több mint 17 százaléka ezekben is szívesen nézelődött. Budán a XI. kerület volt a legfelkapottabb: az ingatlankeresők több mint 17 százaléka itt szemlézte az ingatlanokat.