GDP: Európa húzhat le minket

Csak külső oka lehet gazdaságunk lassulásának az államtitkár szerint.

2015. 06. 05. 19:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, nem lát olyan okot a magyar gazdaság belső szerkezetében, amely lassuláshoz vagy a növekedés megállásához vezetne. Jelezte: az eurózóna válságának mélyülése a sikeres magyar exportra lehet negatív hatással annak révén, hogy csökken ezekben az államokban az igény a magyar termékek iránt.

A gyorsan fejlődő autóipar mellett a sikeres ágazatok között említette az elektronikai és a gépipart is. A kormányzat célja, hogy a közép- és felsőfokú duális képzés révén elegendő szakember álljon a munkáltatók rendelkezésére – közölte a helyettes államtitkár. Megemlítette: minél komplexebb tevékenységre ösztönzik a Magyarországra települő vállalkozásokat, például arra, hogy a gyártás mellett hozzák ide fejlesztő részlegeiket is.

Az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP), az előző negyedévit pedig 0,8 százalékkal haladta meg – jelentette második becslésében a részletes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat felülmúlja a május közepén közölt előzetes adatokat, amikor első becslésében 3,4 százalékos éves és 0,6 százalékos negyedéves növekedést közölt a hivatal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.