Két számjegyű bővülés az e-kereskedelmi piacon

A legnagyobb mértékű növekedést a volt szocialista országok érték el 2014-ben.

MTI
2015. 06. 17. 19:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előrejelzések szerint 2015-ben az európai e-kereskedelmi forgalom 12,5 százalékkal bővül, Magyarországon pedig 26 százalékos növekedés várható.

Világszinten az európai e-kereskedelmi piac szilárdan tartja a második helyét és csak az ázsiai piac előzi meg, mely első helyezését a még mindig kiaknázatlan kínai e-kereskedelmi szektornak köszönheti, az észak-amerikai régió pedig a harmadik helyezett.

A közlemény szerint az európai GDP-n belül egyre jelentősebb arányt képvisel az e-kereskedelmi szektor: míg 2009-ben csupán 1,27 százalékát adta, 2014-re már 2,45 százalékos volt a hozzájárulása. Az előrejelzések szerint az e-kereskedelem részaránya a GDP-ben 2020-ra már a 6 százalékot is elérheti. A szektor által közvetve vagy közvetlenül létrehozott európai munkahelyek száma a becslések szerint megközelíti a 2,5 milliót.

A Szek.org szerint az Egyesült Királyság a legnagyobb e-kereskedelmi piac Európában, tavalyi forgalma 14,7 százalékos növekedéssel 38 100 milliárd forintot (127 milliárd eurót) ért el. A német piac növekedése ezzel szemben csak 12,3 százalékos volt és 21 300 milliárd forint (71 milliárd euró) forgalmat bonyolított le, míg a francia 11,2 százalékkal nőtt, 16 800 milliárd forint (56,8 milliárd euró) volt.

A legnagyobb mértékű növekedést a volt szocialista országok érték el 2014-ben: Oroszország e-kereskedelmi piaca – Magyarországhoz hasonlóan – 26 százalékkal nőtt, 5640 milliárd forint (18,8 milliárd euró) forgalmat bonyolított le.

A Szek.org arról is tájékoztatott, hogy a magyar e-kereskedelmi piac hatékonyabb nemzetközi integrációjának elősegítése érdekében a szövetség a múlt hónapban belépett az Ecommerce Europe nemzetközi szervezetbe. Június 7-én Barcelonában a Szek.org elnöke aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amelynek keretében egységes európai minőségbiztosítási rendszert építenek ki és minőségbiztosító jelvényt adnak az arra érdemes webáruházaknak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.