Kezdetét vette az aratás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A gazdálkodók már csaknem minden megyében nekiláttak az őszi árpa betakarításának.

MTI
2015. 06. 25. 20:46

Közölte, hogy a hétfőig beérkezett adatok szerint összesen 51 ezer hektárra érkezett kárbejelentés, a legnagyobb közel 25 ezer hektáros területre jégesőkárt jelentettek a gazdák. Tavaszi fagykárt 11 ezer hektárra, belvízkárt közel 10 ezer hektárra jelentettek. Aszálykár-bejelentés is érkezett, 3800 hektárra, ennek a nagy részét a múlt héten jelentették – mondta. Czerván György közölte: a kárenyhítési alapban 21-22 milliárd forint áll rendelkezésre a káresemények kezelésére, ami remélhetőleg elegendő lesz a károk rendezésére.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke elmondta: felkészültek az aratásra, Magyarországon a betakarításra váró terméshez kifogástalan minőségű raktárak állnak rendelkezésére, és a géppark is megfelelő. A szállításban előrelépés, hogy a traktorok jó minőségben, kifogástalan állapotban vannak. Az látszik, hogy a kalászosok minősége az előző évinél jobb – mondta.

Értékesítési gondok nem lesznek Vancsura József szerint, viszont az árak alacsonyak, évente azért emelnek szót, hogy 50 forintos kilónkénti árat szeretnének elérni, ami jelenleg még 2-3 forinttal kevesebb. A lakosság türelmét kérték a forgalmat esetleg lassító, a gabona betakarítását végző járművekkel szemben – tette hozzá.

Czerván György kérdésre válaszolva elmondta: a kimagaslóan nagy meggytermés ügyében a minisztérium június elején tárgyalt a meggyágazat képviselőivel, a probléma ismert. A kereskedőház feladatul kapta, hogy az összes országgal vegye fel a kapcsolatot a külpiaci lehetőségek felméréséhez. A kormány szerdai ülésén az agrárkamarát bízta meg ennek a feladatnak a kezelésével – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.