Magyar Levente a Daimler AG beruházásokért felelős vezetőjével folytatott megbeszéléséről elmondta: a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető társaság a kapacitásának bővítését és technológiájának fejlesztését is mérlegeli.
A több fázisból álló beruházásról „komoly tárgyalások zajlanak” – mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy a Daimler „rendkívül elégedett” a kecskeméti üzemmel, amely a stuttgarti központú globális óriáscég gyárainak hálózatában „kiemelkedően teljesít”.
Arra a kérdésre, hogy valamennyi terv Kecskemétet érinti-e, azt mondta, hogy egyelőre nincs szó Kecskeméten kívüli konkrét helyszínről. A mérlegelt beruházás értékéről és a megteremthető új munkahelyek számáról az államtitkár azt mondta, hogy minderről még nincsenek pontos adatok. A projekt átfutási ideje egy-két év lehet – tette hozzá.
Magyar Levente Baden-Württemberg tartomány fővárosában egy befektetői fórumon is részt vett, amelyen Magyarországon tevékenykedő, további bővítést tervező, közepes méretű baden-württembergi cégek vezetőivel tárgyalt. Mint mondta, fontos, hogy a beruházók első kézből kapjanak tájékoztatást a magyarországi üzleti környezet alakulásáról, a támogatási lehetőségekről és a kormányzati döntések hátteréről, és várhatóan a bő tucatnyi vállalatvezetővel folytatott beszélgetés „is gyümölcsöző lesz”.