A miniszter elmondta, hogy legfeljebb kéthavi bért támogatnak a programból, és a fiatalokat elsősorban az önkormányzatok vagy az önkormányzati fenntartású intézmények tudják majd foglalkoztatni a nyári szünet ideje alatt.
Varga Mihály kifejtette, hogy a két évvel ezelőtt indult programban az első évben 16 ezren, tavaly 25 ezren vettek részt, idén pedig várakozásaik szerint mintegy 20 ezren kapcsolódhatnak be.
Annak a fiatalnak, aki dolgozni szeretne, a járási hivatalnál érdemes jelentkeznie, az önkormányzat pedig szintén ide jelentheti le munkaerőigényét – fűzte hozzá.
A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 91 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 78 750 forint lehet személyenként és havonta – ismertette Varga Mihály.
Mint kiemelte, a program célja, hogy már diákkorban elősegítse a fiatalok munkához jutását, és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is. A miniszter hozzáfűzte: az önkormányzatokat arra szeretnék ösztönözni, hogy a hiányszakmákban is nyissanak lehetőséget a fiatalok számára.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből kiderül, hogy a százszázalékos bértámogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra.
A közlemény szerint a diákok június 22-től, azaz jövő hét hétfőtől már biztosan regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.