Nem a miniszter nevezi ki az adóhivatal vezetőjét

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága házszabályellenesnek minősítette a javaslatot.

MTI
2015. 06. 11. 16:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület a NAV-ról szóló törvény módosításán úgy változtatna, hogy fenntartaná a pénzügyőrök jelenlegi átvezénylési szabályait – három éven belül hat hónapra vezényelhetők át – és nem vezetnék be, hogy egy éven belül akár négy hónapra is áthelyezhetők legyenek.

Az adótörvények módosításán is változtatna a törvényalkotási bizottság annak érdekében, hogy a gazdasági társaságok által oktatási intézményeknek nyújtandó adományok után ne kelljen áfát fizetni. A testület bővítené az önkormányzatok mozgásterét is az adóelőny nyújtásában: a védőnők is részesülhetnének abban a háziorvosok mellett. Megemelnék az adóelőny nyújtásának feltételeként meghatározott adóalap-maximumot is – 10 millió forintról 20 millióra.

Változtatnának a növekedési adóhitellel kapcsolatos szabályokon is, kikötve a többi közt azt, hogy felszámolásban, végelszámolásban részt vevők nem élhetnek vele, de a módosításuk részletezi azt is, hogyan csökkenthető a növekedési adóhitelre jutó adó még esedékessé nem vált összege.

A testület hozzányúlna az előterjesztés különadókat érintő részéhez is: rögzítenék, hogy a hitelintézeteknek hogyan kell meghatározniuk az adóalapot és adómértéket a befektetési szolgáltatás vagy kiegészítő tevékenységek esetében. Meghatároznák annak szabályait is, hogyan csökkentheti egy pénzintézet a különadóját akkor, ha jelentős vállalkozói kölcsön kihelyezésével járult hozzá a gazdasági növekedéshez.

A közlekedési törvények korábbi, a gazdasági bizottság által kezdeményezett módosításaiban is változtatást kezdeményezett a testület. A módosításból törölnék az irányítótáblákra, azok elhelyezésére, díjazására vonatkozó passzusokat, meghagynák viszont azokat, amelyek szerint a közvilágítási, villany- és telefonoszlopokon a jövőben újra elhelyezhetők reklámtáblák.

Az előterjesztésről vita alakult ki a kormányoldal és a testület MSZP-s alelnöke, Bárándy Gergely között, utóbbi szerint ugyanis alkotmányellenes az, hogy nincs összhang a sarkalatos választási eljárási törvény plakátelhelyezést szabályozó passzusai és a közlekedési törvényjavaslat ezen részei között. Vas Imre (Fidesz) és Szabó Zsolt, a fejlesztési tárca államtitkára úgy értékelte, hogy nem áll fenn ellentmondás a két jogszabály között.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.