Nem emelhet árat a Telekom és a Telenor

Az NMHH szerint több ponton is felmerült a jogszabályok megsértésének gyanúja.

MNO
2015. 06. 11. 13:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóság az eljárás befejezéséig ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a szolgáltatóknak, hogy július 1-jétől végrehajtsák a közzétett ajánlatuk szerinti szerződésmódosítást – írja a Hvg.hu.

A Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság ellenőrzi, hogy a szolgáltatók időben, megfelelő hírközlő csatornán, világosan, áttekinthetően és a választási lehetőségeket egyértelműen közölve értesítették-e előfizetőiket a tervezett változtatásokról.

A módosítást a szolgáltatók kétoldalú szerződésmódosítással kívánják végrehajtani, ami azt jelenti, hogy az érintett előfizetők az értesítéstől számított tizenöt napon belül következmény nélkül felmondhatják szerződésüket. Viszont a jogszabályok szerint az előfizetőknek a kétoldalú szerződésmódosítás esetében lehetőségük van úgy is dönteni, hogy az ajánlatot nem fogadják el, és ebben az esetben a szerződésük a korábbi tartalommal marad hatályban – írja a lap.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.