Romániából hozzánk jönnek majd az áfacsalók?

A Sága vezérigazgatója szerint felerősödhet a csalás a baromfiágazatban.

MNO
2015. 06. 26. 11:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebben a helyzetben teljesen elhibázott lépésnek tartom az egy szektoron belüli megkülönböztetett bánásmódot – fogalmazott a lapnak a vezérigazgató. Szerinte az a legnagyobb gond, hogy belenyúlnak az ágazat működésébe, ráadásul a kormány indoklása sem állja meg a helyét.

Ismert, a jövő évi költségvetésben 27-ről 5 százalékra csökkentette a parlament a sertéshús áfáját, arra hivatkozva, hogy a magyarok sertésfogyasztók.

Keleti szerint ez a nyolcvanas években volt így, mára a trend megfordult, Magyarország pedig nemcsak fogyasztásra, hanem kivitelre is előállít, így Európa második legnagyobb exportőre. Arra a kérdésre, hogy a romániai élelmiszeráfa-csökkentés hogyan hat, így válaszolt: „Aki eddig ott csalt, az is lehet, hogy ide fog jönni”. Ez ellen átfogó áfacsökkentéssel lehetne védekezni, „de tudjuk, hogy ennek a kormányzatnak a stratégiája a fogyasztás megadóztatása” – mondta a vezérigazgató.

A Baromfi Termék Tanács is a sertésszektorral azonos megítélést kért az adózásban. Áprilisi közleményükben úgy fogalmaztak, hogy a sertés- és a baromfihúsok egymást helyettesítő termékeknek számítanak, az egyoldalú adómérséklés a baromfitermékeket komoly versenyhátrányba hozná, ez pedig jelentősen rontaná az ágazati szereplők jövedelmezőségét és munkahelyeket sodorna veszélybe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.