Csak azoknál a tarifacsomagoknál kapcsolja le a mobilinternetet a Telenor a szerződésben foglalt adatkeret kimerülésekor, amelyeknél ez a kezdetektől fogva így volt. Az áremelésen kívül egyéb, a szolgáltatás tartalmát érintő módosítást nem léptet életbe a társaság – közölte lapunk megkeresésére Kutas István, a Telenor kommunikációs igazgatója. A mobilszolgáltatót azt követően kerestük kérdéseinkkel, hogy az Index.hu cikke nyomán több sajtóorgánum is megírta: a Mytariff-előfizetéseknél a Telenor a jövőben nem lassítja, hanem lekapcsolja a mobilinternetet, ha az adott keretet kihasználta az ügyfél. Mint megtudtuk, a februárban bevezetett Mytariff – amelynek lényege, hogy az ügyfél maga állíthatja össze előfizetésének tartalmát – a kezdetektől fogva ezt kínálta, azaz nem lehet visszalépésről beszélni a tartalmat illetően. Kutas tájékoztatása szerint az adatforgalom lekapcsolásának gyakorlatát nem kívánják kiterjeszteni más csomagokra, így például az okostelefon-előfizetések terén meghatározó All-in családra sem.
A Telenor mostani lépése egyébiránt a magánfelhasználóknak kínált tarifacsomagok egy részét illeti, a drágulás esetenként a tíz százalékot is meghaladhatja. Az Okostarifa 180 például az eddigi 5390 forint helyett 5990 forint lesz, és egy belföldi, normál díjas SMS-t 36,50 forint helyett 41-ért küldhetünk. A részletekről a társaság – megfelelően a jogszabályi előírásoknak – írásban tájékoztatja minden előfizetőjét, így érdemes átböngészni az ajánlatokat. Annál is inkább, mert 15 nap áll rendelkezésre arra, hogy az új szerződés elfogadása helyett módosítsanak.
A Telenor mellett árat emelt a Magyar Telekom is, míg a Vodafone eddig nem jelentett be hasonló lépést. A társaságok rendszerint a piaci környezetet – így a szektort terhelő, az ígéretekkel szemben nem mérséklődő adókat, a borsos frekvenciahasználati díjakat, a forintra nézve kedvezőtlen devizaárfolyamokat – említették. Ezek mellett érdekes módon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fogyasztók védelmében tett lépése is áremelésre ösztönözhet. Az NMHH elnökének tavasszal hozott rendelete lényegében lehetetlenné teszi az egyoldalú szerződésmódosítást, és így az eddig megszokott tarifamódosításokat. A döntés azonban csak augusztusban lép hatályba, azaz a hatóság bő fél évet adott a szolgáltatóknak arra, hogy kényük-kedvük szerint emeljék áraikat.