Nem egyenlő felek között jön létre az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabad kereskedelmi övezet, ezért csak a legversenyképesebb transznacionális gazdasági szereplőknek kedvez – hangzott el a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) várható hatásairól szóló magyar-amerikai konferencián, amelyet az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciója szervezett. Az eddigi optimista számítások szerint az egyezmény tíz év alatt összesen 0,3 százalékos növekedést hozhatna az uniónak, és arra sincs garancia, hogy a munkahelyek száma érdemben gyarapodik. – A szabad kereskedelmi övezetek csak egyensúlyban lévő gazdaságok között működhetnek optimálisan, márpedig az unió jelenleg nincs egyensúlyban az Egyesült Államokkal. Számos nehézséggel küszködik, egyebek között a kétsebességű fejlődéssel, illetve a perifériára szorult államok problémáinak megoldatlanságával – mondta Meszerics Tamás, az EP zöldfrakciójának képviselője, aki hangsúlyozta: a TTIP egyes szektoroknak, illetve régióknak kedvezhet, más iparágakat és országrészeket azonban károsíthat. Megítélése szerint a szerződés gyenge pontja ebből adódik, mert míg az Egyesült Államokban van olyan rendszer, amely kiegyenlíti a veszteségeket és a nyereségeket, addig a 28 nemzetállamra tagolódó EU-ban ez nem lehetséges. Példaként említette, hogy hazánkban az agrárszektornak okozhatja a legtöbb hátrányt az egyezmény, ami a járműipari ágazat beszállítóinak viszont pozitív változást jelenthet, ám nincs olyan mechanizmus, amely kiegyenlítené ezeket a hatásokat.
Amerikában ezzel szemben a föderációs rendszer révén a szerződés miatt hátrányba kerülő ágazatok és térségek veszteségeit kompenzálni tudják, mert szabadon átcsoportosíthatnak forrásokat a nyertes helyekről a vesztesekhez. Meszerics Tamás kitért arra, hogy a megállapodás titkossága és az eddig kiszivárgott részletek negatív fogadtatása miatt az EP-ben mára megbomlott a TTIP-t támogató egység, ezért nem kerülhetett sor nemrég az egyezmény pontjairól szóló vitanapra. Eddig Európa-szerte két és fél millió aláírás gyűlt össze a multiknak kedvező és az európai fogyasztó- és környezetvédelmi szabályokat lazító egyezmény ellen, ami jelentős politikai nyomást gyakorol a képviselőkre. Az EP-képviselő beszámolt arról is, hogy a közvélemény és az európai ombudsman nyomására tavaly óta elvileg több iratot megtekinthetnek a képviselők a TTIP-vel kapcsolatban. Ezt azonban csak zárt szobában tehetik, ahová még papírt és ceruzát sem vihetnek magukkal, sőt arról sem kapnak felvilágosítást, milyen dokumentumok vannak, amelyekhez nem férhetnek hozzá.