Bővülhet a családi otthonteremtési támogatás

A „félszocpol” több mint ötvenezer érdeklődőt vonzott eddig a Napi Gazdaság szerint.

MTI
2015. 07. 16. 5:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A július elsején indult új szocpol ötvenezer érdeklődőt vonzott eddig, a legnagyobb érdeklődés vidéken tapasztalható – közölte a Napi Gazdaság. Az új támogatási forma segítségével használt ingatlanok vásárlásához is igényelhető állami támogatás.

Egygyermekes család minimum 500, maximum 780 ezer forintot kaphat. Két gyerek esetén a támogatás 800 ezer és 1,7 millió forint közötti, míg három gyereknél már 1,2-2,6 millió forint lehet. A négygyerekesek minimum 1,6, legfeljebb pedig 3,25 millió forintra számíthatnak.

A támogatás célja, hogy a gyermekes vagy gyermeket vállaló családok könnyebben jussanak lakáshoz. A lehetőséget meglévő vagy előre vállalt gyermekek után lehet igénybe venni. Utólagos támogatást csak az kaphat, aki már legalább egy gyermeke után igénybe vette a támogatást, majd újabb gyermeke született.

Ha meglévő gyermekek után igényelik a támogatást, nincs életkori korlát. Ha viszont születendő gyermekre szeretnék kérvényezni, akkor házastársi kapcsolat szükséges, és a felek egyike sem töltheti be az igénylés időpontjában 40. életévét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.