Megújul három vérellátó több mint 700 millióból

Debrecenben, Miskolcon és Tatabányán újítják fel az intézményeket.

MNO
2015. 07. 09. 15:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országos Vérellátó Szolgálat és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által 2013-ban kötött konzorciális szerződés keretében elkészült és átadták a Pécsi és Szegedi Regionális Vérellátó Központot, ahol március közepe óta várják a véradókat – olvasható az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) közleményében. A korábbi, hatékonyan lebonyolított közbeszerzési eljárások eredményeként a pályázati forrásból több mint 700 millió forint megmaradt, így a 2015. júniusában megkötött támogatási szerződés módosítás alapján indul el a projekt új szakasza – írja a szervezet.

Felújítják továbbá a Debreceni Regionális Vérellátó Központ és a Tatabányai Területi Vérellátó épületeit, és a Miskolci Vérellátót új helyre, a megyei kórházba költöztetik. 190-190 millió forintból valósul meg a tatabányai és a debreceni munka, míg Miskolcon 130 millió forintból újítják meg azt a területet, ahova költöznek.

Az OVSZ szerint megoldódik továbbá az évek óta fennálló kiszállójármű-hiány, mivel 110 millió forint értékben lehetőség nyílik 15 darab vérvételi kiszálló gépjárművet vásárolni, ami a mobil véradások hatékonyabb szervezését és lebonyolítását segíti. Hatvanmillió forintért orvostechnológiai eszközöket és informatikai eszközöket is vásárolnak a pályázat segítségével a szakmai munka infrastrukturális hátterének megújítása érdekében.

A munkálatok ideje alatt a debreceni és miskolci vérellátók a megszokott címen, míg a Tatabányai Területi Vérellátó július 2-től ideiglenes helyszínen fogadja a véradókat. További információ az OVSZ honlapján érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.