Nincs még döntés Soroksárról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A felüljárót hiába újítaná fel olcsón a Közgép, a BKK másik céget választott.

Gyöngyösi Balázs
2015. 07. 01. 4:53

Az építőipari cég szerint azonban az ajánlatkérőnek az ár alacsony voltának megítélésekor tekintettel kell lennie korábbi tapasztalataira, márpedig a Közgép kapcsán nem láthat okot a teljesítéssel kapcsolatos kockázatokra, hiszen tucatnyi ilyen és ehhez hasonló beruházásban álltak és állnak kapcsolatban, a kiadott referenciaigazolások szerződésszerű teljesítéseket igazolnak. Ezen kívül a soroksári felújítás kapcsán az előzetes piacfelmérés nem értelmezhető, hiszen egyedi projektről van szó, jelzésértékű, hogy a négy ajánlattevő közül három legalább húsz százalékkal a becsült ár alá tudott menni.

Ezen kívül a Közgép árindoklásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Haraszti úti központi telephelye éppen a Grassalkovich út– Ócsai út–Haraszti út csomóponti felüljáró felújításának közvetlen közelében fekszik, ez pedig rendkívül előnyös körülményt teremt egyebek között az anyagok, gépek tárolása, raktározása, a munkavállalók ellátásának biztosítása, az ideiglenes segédszerkezetek előkészítése, összeállítása, s az acélszerkezetek gyártása terén. A kis távolság miatt ráadásul a munkahelyi iroda, a kooperációk helyszíne is megoldott. Az építőipari vállalat azt is hangsúlyozta, hogy a XXIII. kerületi beruházás nem európai uniós forrásból, hanem a Budapesti Közlekedési Központ saját költségvetéséből valósul meg. Ez adófizetői szempontból azért sem utolsó szempont, mert a győztesnek hirdetett konzorciumnál 238 millió forinttal kevesebb fővárosi forrást igénylő ajánlat egy 90-95 százalékos intenzitású EU-s pályázatnál akár egy négy-ötmilliárdos fejlesztés alapjául is szolgálhatna. A közel kétórás tárgyalás parttalan vitát hozott, nem közeledtek a felek álláspontjai. Több tárgyalás borítékolhatóan nem lesz, az ügyben döntés július második felére várható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.