Putyinék elindították az ellen-Világbankot

Hivatalosan is elindult az Oroszország, Brazília, India, Kína és Dél-Afrika által alapított Új Fejlesztési Bank.

Havasi Zsolt
2015. 07. 22. 19:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két éve tartó egyeztetési folyamat végére került pont 2015. július 21-én, ugyanis megkezdte formális működését a BRICS-országok (Oroszország, Brazília, India, Kína és Dél-Afrika) által alapított Új Fejlesztési Bank – olvasható a BBC-n. Az ötök korábban többször is kritizálták a Világbankot és az IMF-et, amiatt, hogy a fejlődő országok növekvő gazdasági erejükhöz képest a döntések során nem tudják megfelelően érvényesíteni érdekeiket. Emiatt a BRICS-országok egyelőre 50 milliárd dollár alaptőkével létrehozott pénzintézetének egyik fő célja, hogy az amerikai dominanciára épülő Világbank és Nemzetközi Valutaalap (IMF) alternatívája legyen. Persze a tagok hatalmas összeggel segítik majd az infrastrukturális beruházások (repülőterek, tengeri kikötők, utak építését) megvalósulását más fejlődő országokban is.

A BRICS-országokban él a Föld népességének 40 százaléka, és a 2000-es 16 százalékról 2010-re 25 százalékra emelkedett részesedésük a világ GDP-jéből.

A pénzügyi intézmény székhelye Sanghaj lesz. Első elnöke, Kundapur Vaman Kamath elmondta: „Nem az a célunk, hogy támadjuk a jelenleg működő nemzetközi pénzügyi rendszert, inkább segíteni szeretnénk, hogy az jobban működjön”. Az indai kormányfő, Naredna Modit pedig még tavaly arról beszélt, hogy a bank nemcsak az ötök, de más fejlődő országok problémáit is orvosolhatja.

Az elkövetkező évben már 100 milliárdos tőkeösszeggel működő intézet az első hiteleit jövő év elején helyezi ki, a legnagyobb tulajdonosa pedig Kína. A távol-keleti ország a befektetett összegből 41 százalékkal veszi ki a részesedését, míg Oroszország, Brazília és India egyenként 18 százalékot rak a rendszerbe, Dél-Afrika pedig csupán öt százalékkal száll be. Érdekes, hogy a szavazások során nem érvényesül a kínai – befizetett összegből fakadó – erőfölény, ugyanis a voksok egyenlő arányban oszlanak majd meg. Ezzel kapcsolatban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy ez az együttműködés „jó példa a nemzetközi kapcsolatok új rendszerére”.

Egy a Guardian által közzétett elemzés megjegyezi, hogy a BRICS-országok bankja megszabadíthatja Afrikát a Világbank zsarnokságától. Az Új Fejlesztési Bankot a fejlődő országok egyik nagy lehetőségeként írja le, ami ellátja alternatív forrásokkal a nemzeteket, úgy, hogy nem alkalmazza a Világbank hitelezési gyakorlatára jellemző büntető tételeket. Ráadásul az új bank a fejlődő országoknak a hitelezési folyamat felgyorsítását, egyszerűbbé és olcsóbbá tételét ígéri.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.