Sűrűbben nyílhatnak a sörösüvegek a hőség miatt

A Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint a hőség miatt jelentősen megnőhet a sörök iránti kereslet az idén nyáron.

MTI
2015. 07. 07. 19:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet keddi közleményében ismerteti: tavaly nyáron a napi maximum hőmérséklet 2-6 Celsius-fokkal alacsonyabb volt, mint az azt megelőző évben, a sörfogyasztás pedig 7 százalékkal lett kevesebb, mint 2013 azonos időszakában.

A szövetség adataiból az is kiderül, hogy 2014-ben a június volt erős, így tavaly a második negyedévben 8 százalékkal több sör fogyott, mint az előző év hasonló időszakában.

Negyedéves szinten az eltérés 125 ezer hektoliter is lehet, ami 25 millió félliteres sörnek felel meg – közölték.

A szervezet közleménye szerint az idei nyár eddig inkább a 2013-as minta szerint alakul.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének tagvállalatai a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt. négy magyarországi gyárukban összesen 6,2 millió hektoliter sört termeltek 2014-ben. A sörgyárak csaknem 1700 dolgozót foglalkoztatnak, és beszállítóikon keresztül munkát adnak további 25 ezer embernek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.