Ezer új munkahelyet hoznak Szolnokra

17 ezer négyzetméteres gyártócsarnok létesült.

MTI
2015. 10. 13. 18:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Juhász Zoltán elmondta: a felvett új dolgozókkal együtt a cég jelenleg 1900 alkalmazottat foglalkoztat, a tervek szerint a dolgozói létszám 2500-ra nő. Hozzátette: a már meglévő festőüzemből november második-harmadik hetétől mintegy 1200 dolgozót csoportosítanak át az új szabászati üzembe év végéig, november utolsó heteiben megkezdődik a termelés is. Szólt arról, hogy 2016-ra további 30 százalékos kapacitásbővítést tervez a cég.

John Staines, az Eagle Ottawa Hungary Kft. szolnoki ügyvezető igazgatója a bejáráson hangsúlyozta: elkötelezettek a fejlesztés és a munkahelyteremtés iránt, egyben köszönetét fejezte ki a város vezetésének a beruházás támogatásáért.

Szabó István alpolgármester a beruházást az ipartelepítés és a foglalkoztatáspolitika szempontjából az idei év legnagyobb szolnoki sikerének nevezte.

A szolnoki közgyűlés februárban döntött a beruházással érintett terület Eagle Ottawának történő eladásáról.

A családi vállalkozásként indult, ma világszerte húsz telephelyen működő, 150 éves múltra visszatekintő Eagle Ottawa 2001-ben nyitotta meg szabászati üzemét Szolnokon, majd festőüzemet létesített, 2004-ben elsőként költözött a város ipari parkjába. Ugyancsak Szolnokon működik 2009 óta az amerikai cég európai kutatás-fejlesztési központja is. A társaság festett bőrből szabja a vezető autómárkák üléshuzatait, 15 országban 40 partnercéggel áll kapcsolatban, és 95 autótípus beszállítója.

A nyilvános cégadatok szerint az Eagle Ottawa Hungary Kft. éves értékesítési nettó árbevétele 2014-ben meghaladta a 37 milliárd forintot, ami 2013-ban 26,8 milliárd forint volt. A bevétel túlnyomó része exportból származik. A társaság adózott eredménye ugyanezen időszakban mintegy 5,8 milliárdról 4,9 milliárd forintra csökkent.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.