Hernádi: Van az a jogi lehetőség

Hernádi Zsolt a Figyelőnek kijelentette, hogy a nyár közepe óta elhagyhatja Magyarországot.

MTI
2015. 10. 22. 9:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hernádi Zsolt a lapnak kijelentette, hogy a nyár közepe óta elhagyhatja Magyarországot. A horvát elfogatóparancsot egyébként a mai napig törvénytelenségnek tartja. Az elmúlt két évben minden vizsgálatnak alávetette magát, és a hatóságnak odaadták a kért dokumentumokat – tette hozzá.

Magyarország és több európai uniós ország számára furcsa, hogy a horvát alkotmánybíróság megsemmisítő döntése után az elfogatóparancs változatlanul életben van – mondta Hernádi Zsolt. Korábban Zamecsnik Péter ügyvéd beszélt arról az MTI-nek: ha egyszer egy ügyet egy tényállás alapján egy hatóság elbírált, ugyanazon tényállás alapján – így például Hernádi Zsolt nemzetközi vesztegetési ügyében – nem lehet eljárást indítani.

Hernádi kitért arra is, hogy politikai kockázatokból Szíriában és Kurdisztánban is kijutott a Mol-csoportnak, az Aleppó és Damaszkusz közötti gázmezőn a polgárháború kitörése miatt mintegy egymilliárd dollár veszteséget kellett leírniuk. Kurdisztán is háborús övezetté vált, ám egyszer ott is eljön a béke – mondta. Az elnök-vezérigazgató Pakisztánban nem zárta ki a további kutatásokat.

A Figyelőben megjelent interjúból az is kiderül: a Mol szintetikusgumi-gyárat épít Tiszaújvárosban, és további beruházásokat is tervez, akár a szénhidrogéniparon kívül is. A tiszaújvárosi üzemmel Közép-Európában még nem létező technológiát hoznak az országba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.