Hétfőn megtudhatjuk, mennyi lesz a kötelezőnk

Az online alkuszok 10-15 százalékos díjemeléssel kalkulálnak.

MTI
2015. 10. 31. 7:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mintegy 4,2 milliós magyar járműállományból már csak azok kötelező biztosítása jár le az év végével, amelyekre azt 2010 előtt kötötték. Az azóta vásárolt járműveknél a vásárlástól számítva egy évig tart a biztosítás hatálya, akkortól lehet másik biztosítót választani.

A biztosítók év közben is módosíthatják a kgfb-díjaikat, annyi a kikötés, hogy azokat 60 nappal korábban kell meghirdetni. Így azoknak a társaságoknak, amelyek a jövő év január elsejétől új díjjal akarnak szerződést kötni az ügyfelekkel, szintén meg kell hirdetniük a tarifákat november másodikán a saját internetes felületükön, valamint a felügyelet és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján.

Az MTI által korábban megkérdezett online alkuszok 10-15 százalékos díjemeléssel kalkulálnak, így a kampányban az átlagdíj 14 ezer forint körül alakulhat. Akik váltanak, azoknál várhatóan ezer forint lesz az a küszöb, amelynél már olcsóbb biztosítót választanak – vélekedtek.

Eddig az online alkuszok elemezték leggyorsabban az új díjakat, tesztelve, hogy melyik üzemeltető csoportok részére lesznek drágábbak vagy éppen olcsóbbak a biztosítások. Most hétfőn délelőttre ígérték az első változatokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.