Húszmilliárdból növeli a kormány a közlekedésbiztonságot

Mintegy húszmilliárd forintot fordít a kormány 2020-ig a vasúti közlekedés biztonságának növelésére.

MTI
2015. 10. 29. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Becsey Zsolt hozzátette: a 2011. év végén kezdődött Érj haza biztonságban nevű minisztériumi program keretében eddig 55 milliárd forintot fordítottak a közlekedés biztonságának növelésére, ugyanebből a forrásból 2012 és 2017 között csak a vasútra 33 milliárd forint támogatás jut, amiből a MÁV 30 milliárdot használhat fel.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztési program első, 770 millió forintból megvalósult, és az idén októberben zárult 2 milliárd 284 millió forintos második ütem részeként az útátjárók 85 százaléka lett biztosított a vasúttársaság vonalain.

A fejlesztés részeként a második ütemben még biztosítatlan vasúti átjárók közül hét helyszínen telepítettek LED fényforrásos fénysorompót, tizenegy helyszínen csapórudakkal egészítették ki a fénysorompókat, tíz helyszínen kicserélték az áramellátó eszközöket, hat helyszínen bővítették a meglévő áramellátó rendszereket, 99 átjáróban pedig LED fényforrásra cserélték ki a fénysorompók optikáit.

A teljes egészében támogatásból megvalósult projekt szerződését tavaly novemberben írták alá, a kivitelezés idén májusban kezdődött. A tavaly ősszel zárult első ütem részeként 22 helyszínen LED-es fényforrásokat telepítettek a fénysorompókba, nyolc helyszínen a fél úttestet lezáró csapórudakkal szerelték fel az átjárókat. Emellett több sorompóba került biztonsági kamera és hét helyszínen telepítettek a közlekedő vonatokat vizsgáló vasút-diagnosztikai eszközöket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.