Kína megduplázná a GDP-jét

„Mérsékelten virágzó társadalommá” tennék az országot az évtized végére.

MTI
2015. 10. 29. 19:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meghatározó irányelveket a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) fogadta el csütörtökön befejeződött négynapos plenáris ülésén.

Az eseményről kiadott közlemény szerint az ország vezetése a korábbinál kiegyensúlyozottabb, következetes és fenntartható fejlődést szeretne. Ebben jelentős szerepet szán a fogyasztás bővítésének, a szolgáltatási ágazat fejlesztésének és az ipari ágazat strukturális „finomításának”. A döntéshozók világossá tették, hogy az urbanizáció gyorsulásával, a városi lakosság számának gyorsabb növekedésével számolnak.

A dokumentum szerint Peking nagyobb hangsúlyt helyez majd a külföldi tőke vonzására, és ennek érdekében egyértelműsíti, világosabbá teszi az ezekre vonatkozó szabályozást. Döntés született például arról, hogy országosan bevezetik, illetve közzéteszik az úgynevezett negatív listát. Ebben azokat az ágazatokat, területeket sorolják fel, amelyek tiltottak a külföldi beruházók előtt.

A soron következő ötéves tervben kulcsszerepet kap az innováció, ami arra utal, hogy vélhetően több pénzt szánnak a tudományra és a fejlesztésre, a csúcstechnológiára, de a kultúrára is. Mindehhez – fogalmaznak a közleményben – egy új ösztönző rendszer kialakítása, valamint a tulajdonosi struktúra átalakítása is szükséges.

A kommunista párt azt is bejelentette, hogy tovább bővíti és tökéletesíti az öregségi nyugdíjbiztosítás rendszerét, kiterjesztve annak alanyi körét, továbbá újabb intézkedéseket tesz a szegénység felszámolására. Döntött a több mint három évtizedes „egykepolitika\" feladásáról is: a jövőben immár mindenkinek engedélyezik a második gyermek vállalását.

A közlemény szerint a 2020-ig tartó időszak programját úgy határozták meg, hogy az évtized végére Kína „mérsékelten virágzó társadalomként” legyen jellemezhető – olvasható a KKP KB által kiadott közleményben. Korábban kiszivárgott hírek szerint a kínai kormányfő ennek érdekében 6,5 százalékosnál némileg magasabb gazdasági növekedést lát szükségesnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.