Komoly átrendeződés zajlott le a taxisoknál

A helyzetet nehezítik az olyan közösségi autószolgálatok, mint az Uber.

MTI
2015. 10. 27. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Opten az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében felidézte, hogy 2013 szeptemberében lépett életbe a fővárosban a taxik formai és árazási szabályozása, ami erősen átalakította a piacot.

Az adatok szerint a taxitársaságok országos összesített árbevétele több mint száz százalékkal nőtt 2012-ről 2014-re, 4,2 milliárdról 8,7 milliárd forintra. Mivel nem reális, hogy a kereslet nőtt ennyivel, valamint a piac csaknem nyolcvan százaléka a budapesti bevételekből adódik, valószínűleg a szigorodó jogszabályi környezet fehérítő hatása látszik az országos adatokban – hangsúlyozza a céginformációs szolgáltató.

Az Opten szerint a piac fehéredésére utal az is, hogy a javuló eredményeket a cégek számának drasztikus csökkenése mellett sikerült elkönyvelnie a szektornak: 2013-ban még csaknem 1000 társaság működött az országban, ez 2015 szeptemberére 900 alá esett, miközben az összesített alkalmazotti létszám 1200-ról 2000-re emelkedett.

A konszolidációra és a kétes adófegyelmű kényszervállalkozások számának visszaesésére utal az is, hogy a taxisként működő egyéni vállalkozók száma ugyanebben az időszakban az Opten adatai szerint 6800-ról 6000-re csökkent – közölték, hozzátéve, hogy a cégek alkalmazotti létszámának növekedése lényegében megegyezik az egyéni vállalkozók számának csökkenésével, vagyis a vállalkozásként működő taxisok beálltak a tőkeerősebb cégekhez.

Valószínűleg a fehérebben működő nagy cégek súlyának növekedése vezetett oda az érdemben nem változó piacméret mellett, hogy nőtt a beszámolókba bekerülő bevétel – jelezte a céginformációs szolgáltató.

Az Opten arra is felhívta a figyelmet, hogy a taxitársaságoknak a jövőben az olyan közösségi autószolgálatokkal is fel kell venniük a versenyt, mint az Uber.

A közlemény szerint a verseny a taxivállalatok szemszögéből nem nevezhető méltányosnak, a közösségi autószolgálatok gyakorlatilag egészen más pályán szállhatnak versenybe ugyanazért az ügyfélkörért. Nem vonatkoznak rájuk a taxitársaságokra rótt gépjárműfeltételek és adminisztrációs szabályok. A közösségi autószolgálatok a világszerte használt közösségi szolgáltatásokhoz hasonlóan nem hagyományos cégstruktúrában működnek, jellemzően nincsenek magyarországi gazdasági társaságként nyilvántartva, így a hazai cégtörvény szabályai sem vonatkoznak rájuk, ellenőrzésük nem egyszerű feladat a hatóságok számára sem – áll a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.