Nem húzta ki a gödörből a PC-piacot a Windows 10

Az elemzők azonban éves távlatban a forgalom szerény javulására számítanak.

MTI
2015. 10. 09. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A harmadik negyedévben az IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 10,8 százalékkal, 71 millióra csökkent a személyi számítógépek, laptopok és asztali gépek értékesítése a világpiacon, a Gartner mérése szerint pedig 7,7 százalékkal, 73,7 millióra csökkentek az eladások.

Egy-egy új Microsoft Windows operációs rendszer bevezetése általában fel szokta élénkíteni a személyiszámítógép-eladásokat. A mostani harmadik negyedévben azonban nem így történt, a Windows 10 minimális hatást gyakorolt a piaci forgalomra.

Az IDC a forgalom növekedésének elmaradását arra vezeti vissza, hogy egyrészt a Microsoft kevés időt adott a Windows 10 operációs rendszeren futó új gépek kifejlesztéséhez, másrészt az új operációs rendszert tőle eddig szokatlan módon ingyenes frissítésként tette elérhetővé, ami eltántorította a felhasználókat új gépek beszerzésétől. Már a Windows XP támogatásának tavalyi megszűnését követő forgalomnövekedés is rövid életűnek bizonyult.

A Gartner felmérése szerint ugyanakkor a felhasználók 50 százaléka fejezte ki szándékát személyi számítógép vásárlására az elkövetkező 12 hónapban, miközben táblagépet csak 21 százalékuk tervez vásárolni.

A személyi számítógépek világpiaci értékesítése már évek óta csökkent a táblagépek és az okostelefonok által nyújtott alternatíva miatt.

A piaci rangsor megítélésében az IDC és a Gartner megegyezik, bár számaik némileg különböznek a harmadik negyedévi forgalomra vonatkozóan. A piacot a Lenovo vezeti az IDC-nél 21,0 százalékos, a Gartnernél 20,3 százalékos részesedéssel. Mivel eladásai a piaci átlagnál kisebb mértékben, 4,9 (IDC), illetve 4,0 (Gartner) százalékkal csökkentek, piaci részesedése növekedett a tavalyihoz képest.

Ugyanez igaz az értékesítési rangsor első négy helyén álló gyártóra is, a Lenovo után sorrendben a HP, a Dell és az Apple vállalatokra is, amelyek szintén növelték piaci részesedésüket – az összes többi gyártó kárára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.