Többen vásárolnak hamis termékeket

Ugyanakkor a magyarok többsége tisztában van az ezzel okozott társadalmi és gazdasági károkkal.

MTI
2015. 10. 15. 16:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutatás eredményének összefoglalójában, amelyet a HENT csütörtökön juttatott el az MTI-hez, kifejtették: évek óta egy szűk, 13 és 18 százalék közötti sávban mozog a hamis terméket az elmúlt évben legalább egyszer vásárlók aránya, de idén az arány az eddigi legmagasabb értéket érte el 18 százalékkal.

A megkérdezettek 20 százaléka vásárolt hamis ruhát, ami 3 százalékkal több, mint 2014-ben. Hamis parfümöket 5, hamis gyógyszereket 3, hamis cd-t vagy dvd-t 2 százalék vett. A hamis illatszereknél nem volt változás tavalyhoz képest, a hamis gyógyszereknél 2 százalékponttal nőtt, a hamis adathordozóknál viszont ugyanennyivel csökkent a vásárlók aránya  2014-hez viszonyítva.

A kutatás kitért a jogellenes letöltésekre is: idén a válaszadók 10 százaléka mondta azt, hogy valaha nézett, illetve hallgatott illegális tartalmakat. A tavalyi 14-ről 10 százalékra csökkent azok aránya, akik legalább egyszer letöltöttek filmet az elmúlt évben, a zeneletöltés esetében ez az arány egy év alatt 15-ről 9 százalékra mérséklődött.

Közölték: a tanulmányból kiderül az is, hogy tízből hét magyar csak azért vásárolt idén hamis árucikkeket, mert olcsó volt. Felhívták a figyelmet arra, hogy a hamisított ruhák, illatszerek és élelmiszerek vásárlói többnyire negyven évnél fiatalabbak, alacsony iskolázottságúak, és nagyon alacsony a jövedelmük, hamisított cd-ket, dvd-ket és számítógépes programokat tipikusan fiatal budapesti iskolázott férfiak vesznek.

Mint írták, akik hamis gyógyszereket vásárolnak, nem elsősorban az alacsony ár miatt teszik, hanem azért, mert az a „tapasztalatuk”, hogy nem volt gond a minőségével. Hozzátették: annak ellenére vásárolnak ilyen termékeket, hogy idén már a lakosság 60 százaléka találkozott a gyógyszerhamisítás veszélyeivel foglalkozó hirdetéssel.

A közleményben a HENT kiemelte: a 2009 óta évente elvégzett kutatásból az is megállapítható, hogy a vásárlók nagy többsége tisztában van a hamisítás gazdasági és társadalmi következményeivel: 70 százalékuk szerint a hamis termékek komoly károkat okoznak a költségvetésnek, és minden második ember úgy gondolja, hogy a hamisítás miatt munkahelyek szűnnek meg. A válaszadók 60 százaléka szerint az, aki hamisítványt árul, bűncselekményt követ el, 59 százalékuk pedig a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat, sőt egynegyedük a hamis termékek vásárlóit is felelősségre vonná.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.