Uniós gázvezeték épül Lengyelországból a Baltikumba

Ezzel megszűnik a régió függése az orosz gázellátástól.

MTI
2015. 10. 15. 12:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Történelmi eseménynek lehettünk tanúi” – kommentálta az 558 millió euró beruházásról szóló szerződés aláírását Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. „Sikerült felszámolni a Baltikum energetikai elszigeteltségét, az egyetlen szállítótól való hosszú ideje tartó függését” – tette hozzá.

Jean-Claude Juncker bejelentette, hogy a GIPL (Gas Interconnector Poland-Lithuania) vezeték építéséhez az Európai Bizottság 300 millió euróval kíván hozzájárulni.

A Lengyelország és Litvánia közötti vezetéképítési szerződés aláírásán Jean-Claude Juncker mellett részt vett a lengyel, a lett és az észt miniszterelnök, valamint a litván államfő is.

Taavi Roivas észt miniszterelnök egyebek között arról beszélt, hogy a térségben van még egy ország, mely teljesen egy ország gázszállításától függ. Ez Finnország, amely a napokban jelentette be azt a tervét, hogy szintén csatlakozik a nyugat-európai elosztórendszerekhez.

Az évi 2,3 milliárd köbméter földgáz továbbítására alkalmas GIPL-vezetéket a Gaz-System lengyel és az AB Amber Grid litván gázvezeték-üzemeltető építi. A munkálatok jövőre kezdődnek és 2019-ben fejeződnek be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.