Jól járhatnak az autósok

A biztosítóknak ezentúl díjazniuk kell a hűséget is.

MNO
2015. 11. 12. 10:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Őszintén felháborító az a tény, hogy eddig ha valaki felmondta a szerződését, és ugyanarra a gépjárművére ugyanannál a biztosítónál újrakötötte azt, akkor egy lényegesen kedvezőbb árat kapott. Szerintem azokat az ügyfeleket kellene megbecsülni, azokat kellene elismerni, akik hűségesek, akik elfogadnak egy szolgáltatást – nyilatkozta a képviselő az InfoRádiónak.

Balla úgy véli, egyes biztosítótársaságok a kötelező felelősségbiztosítás kapcsán egy végtelenül tisztességtelen magatartást tanúsítottak: a régi, hűséges ügyfeleiket károsították meg azért, hogy piachoz jussanak.

A törvényjavaslat gyakorlatilag azt mondja ki, hogy a régi ügyfeleket nem érheti hátrány, legalább ugyanolyan áron vagy kedvezőbb áron kell kapniuk a kötelező felelősségbiztosítást, mint azoknak, akik újonnan szerződnek – emelte ki Balla György.

Mint a képviselő elmondta, ha a parlament elfogadja a javaslatot, az 60 nappal később lép életbe. Erre azért van szükség, mert a biztosításoknál van egy átfutási idő, amíg ki kell értesíteni az ügyfelet, ha lejár a szerződése – olvasható az InfoRádió honlapján.

Bízom benne, hogy a biztosítók látják, hogy a javaslatot benyújtottuk – meg merem kockáztatni, hogy jó eséllyel el is fogadják –, ezért nagyon remélem, hogy már az idei szerződéskötéseket is ennek megfelelően fogják bonyolítani – közölte a képviselő. Hozzátette: az egészen biztos, hogy egy év alatt gyakorlatilag nem lesz olyan biztosítás, amire nem vonatkozik az új szabályozás.

Balla György hozzátette: minden morállal és józan ésszel szembement az, amit jó néhány biztosítótársaság tett ebben az ügyben. Egész egyszerűen becsapták azokat az ügyfeleiket, akik azt gondolták, hogy meg fogják őket becsülni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.