Magasabbak voltak a fogyasztói árak októberben

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak éves összevetésben.

MTI
2015. 11. 10. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak éves összevetésben, ugyanakkor jelentősen csökkent az üzemanyagok ára. A fogyasztói árak január–októberben átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához képest.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció októberben 1,5 százalékra emelkedett a szeptemberi 1,3 százalékról, az előző hónaphoz képest pedig 0,3 százalék volt az egy hónappal korábbi 0,1 százalék után. Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: az éves növekedésben szerepet játszott az élelmiszerek árának (1,7 százalék) növekedése. Hozzátette, a háztartási energia árából pedig kikerült már a rezsicsökkentés hatása. (Szeptemberben a villamosenergia még 5,6 százalékkal olcsóbb volt, októberben viszont ugyanannyiba került, mint egy évvel korábban.)

Havi összevetésben is az élelmiszerárak (0,8 százalékos) emelkedése jelent meg a 0,2 százalékos növekedésben – mondta. A ruházati cikkek 2,3 százalékkal drágultak egy hónap alatt. Tavaly októberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 1,7 százalékkal emelkedett októberben. Ezen belül az idényáras élelmiszereké – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 17,3, az étolajé 9,6, a tojásé 3,7 százalékkal nőtt. A tejé 9,8, a sajté 8,2, a sertéshúsé 2,5 százalékkal csökkent.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 3,7, ezen belül a tömény italok 9,9 százalékkal drágultak.
A tartós fogyasztási cikkek ára 1,8, a szolgáltatások 1,7, a ruházkodási cikkek 0,5 százalékkal drágultak.
A háztartási energia ára átlagosan 0,4, ezen belül a palackos gázé 13,9 százalékkal csökkent.
Az egyéb cikkekért 6,3, ezen belül a járműüzemanyagokért 16,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
Szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 0,8 százalékkal emelkedett októberben. Ezen belül a cukoré 4,1, a sajté 3,3, a csokoládé és kakaóé 2,4 a tejé 1,9, az idényáras élelmiszereké 1,7, a liszté 1,4 százalékkal nőtt.

A szezonváltás miatt a ruházkodási cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 2,3 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkek ára 0,4, a szeszes italok, dohányáruké 0,3 százalékkal nőtt, a háztartási energiáé nem változott. A szolgáltatások ára 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül az üdülési szolgáltatásoké 1,3 százalékkal. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,2 százalékkal, ezen belül az üzemanyagoké 1,7 százalékkal csökkent.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.