Több száz munkahelyet hoz létre a Continental Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány kiemelten támogatta a projektet, 1,7 milliárd forinttal járult hozzá.

MTI
2015. 11. 10. 12:49

A tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország a munkahelyteremtésben nagy sikereket ért el, immár tizennyolc hónapja legalább négymillió ember dolgozik az országban. Nő a beruházások volumene, a gazdasági növekedés kiszámítható és tartós pályára lépett – közölte.

Jókay László, a Contitech Hungária Kft. nyíregyházi gyárának ügyvezető igazgatója elmondta: a Continental-csoportnak világszerte 200 ezer alkalmazottja van, forgalma 34,5 milliárd euró volt tavaly. A magyarországi cégcsoport 7 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és több mint 1 milliárd euró volt a tavalyi forgalma – fűzte hozzá.

Közölte, hogy a most bejelentett beruházást az elkövetkező másfél-két évben hajtják végre, ennek keretében Nyíregyházán is megkezdik az autóipari hűtő-fűtő csövek gyártását, modern kaucsukkeverék-gyártó gépsort és az ehhez szükséges logisztikai hátteret hoznak létre. Ezáltal tovább javíthatják piaci pozíciójukat, és jelentős munkahelyteremtőként jelenhetnek meg a térségben – mutatott rá.

Nagy Mihály, a makói és váci ContiTech Fluid Autotmotive Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy két lépcsőben valósítják meg a beruházást, először egy jelenleg üres csarnokban kezdik meg a gyártást várhatóan 2016 második felében, majd a jövő év végén újabb bővítést hajtanak végre, és növelik a gyártóterületet. Fontos volt az állami támogatás ahhoz, hogy Magyarországra hozzák ezt a projektet – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.