Elszabadulhatnak az árak

Drasztikus drágulás várható néhány év alatt a munkabérek emelkedése miatt.

MNO
2016. 07. 29. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy-öt év alatt akár 20-25 százalékos árnövekedés is lehet a kiskereskedelemben – írta pénteki számában a Népszabadság, információja szerint erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt egy május közepén tartott zárt ajtós egyeztetésen. A Nemzetgazdasági Minisztérium valótlannak nevezte, hogy Varga ilyet mondott volna. A Népszabadság a tanácskozás egyik résztvevőjének beszámolójára hivatkozik, aki szerint a tárcavezető ezt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), egy a bérekről szóló megbeszélésen vetette fel.

A lap kalkulációi szerint viszont egyáltalán nem ördögtől való a felvetés, mivel kimagasló ütemben nő a keresetek vásárlóértéke, arról nem beszélve, hogy a foglalkoztatottak száma is folyamatosan bővül, közmunkásokkal együtt meghaladja a 4,3 millió főt, ezzel is erősítve a vásárlóerőt. Mindezt összevetve azzal, hogy a kiskereskedelmi hálózatok már krónikus munkaerőhiánnyal küzdenek – a bejelentett jelentős béremelések ellenére is –, nem nehéz megjósolni, hogy költségeik növekedését előbb-utóbb csak az árak emelésével tudják majd kompenzálni, érvel a cikkíró. Ezért egyáltalán nem elképzelhetetlen középtávon az évenkénti 4-5 százalékos áremelkedés a kiskereskedelemben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.