Hiába a fogyasztók számára kedvező áfacsökkentés, drágulhat a tojás a madárinfluenza miatt, legalábbis ilyen hírek terjednek szakmai körökben. A tojásra január elsejétől 5 százalékos általános forgalmi adó vonatkozik, ez egy főre vetítve átlagosan 1490 forint „megtakarítást” jelent a vásárlónak, a költségvetésnek viszont több mint 10 milliárd forint bevételkiesést egy évben.
A madárinfluenza hatására csökkenhet a kínálat, ezért drágulhat a termék – állítják egyesek. Tény, hogy a tojáspiac már most is szűkebb, az élénk érdeklődésnek köszönhetően nem kell hogy az eladatlan raktárkészletek miatt fájjon a termelők és a kereskedők feje – mondták lapunknak ágazati illetékesek. A kínálat csökkenése miatt a két éve tapasztalt „katasztrofálisan” alacsony termelőiár-szint is végre kimozdult a holtpontról. „Az az árszint borzasztóan alacsony volt, milliókat veszítettek miatta a termelők” – mondták forrásaink. A termelői átadási árak csak az elmúlt időszakban kezdtek emelkedni, mérettől függően 25-30 forintra, csak mostanában kezdtek „reálissá” válni. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy hiánytól kellene tartani – hívták fel a figyelmet. Hangsúlyozták, hogy az áremelkedés már tavaly elkezdődött a tojáspiacon, miután szalmonellafertőzés miatt Lengyelországban mintegy hatmillió tyúkot le kellett ölni.
E kínálatcsökkenés hatását fokozta a madárinfluenza miatti állománycsökkentés, legalábbis erre lehet következtetni a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége elnökének nyilatkozatából. Végh László szerint a madárinfluenza nemcsak Magyarországot, hanem a legtöbb uniós országot érinti, ezért a hiányzó mennyiséget importból is nehezebb pótolni.
Végh László lapunknak elmondta: a kényszervágások miatt mintegy 10 százalékkal csökkent a tojótyúk-állomány, miközben az állományok cseréje is folyamatban van. Hiányról az elnök lapunknak nem beszélt, az azonban szerinte természetes, hogy a keresleti piac húzza fölfelé az árakat, ugyanakkor úgy vélekedett: a termelők a decemberi árakkal már elégedettek lehetnek. Ha ezt tartani tudják, és a kereskedők is „fegyelmezettek” lesznek, márciusra rendeződhet a helyzet.
Gubis Csaba, a Családi Tojás Kft. ügyvezetője lapunk érdeklődésére elmondta: ők tartják a decemberi áraikat, bár mindkét telephelyük madárinfluenzás telep közelében helyezkedik el, ezért folyamatosan figyelik őket, és állományuk felét is éppen most kezdik cserélni. A Baromfi Termék Tanácstól megtudtuk: Magyarországon eddig három cégnél – a kerekegyházi Biotojás Kft.-nél, a bócsai Stuff Farm Kft.-nél és a szintén bócsai Top Tojás Kft.-nél – kellett kényszervágásokat elrendelni, ami összesen 300 ezer tojótyúkot érintett.
Az Auchan Magyarország Kft. a baromfihúsok, a madártojások és a friss tej áfacsökkentéséből származó árelőny száz százalékát átadja a vásárlóinak – számolt be kérdésünkre a cég kommunikációs menedzsere. Adorján Abigél azt is elmondta, hogy október és december között a beszerzési árak jelentős emelkedését észlelték, így a felvásárlási árak nőttek ebben az időszakban. Arra nem tért ki, hogy mennyire észlelnek a tojáspiacon hiányt.
A Spar teljes mértékben átadta az áfacsökkentést a vásárlóknak a tojás tekintetében is, ez a tejtermékeknél 5, a baromfi- és a tojástermékeknél 149 terméket érint – mondta lapunk érdeklődésére a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője. Maczelka Márk emlékeztetett: szeptembertől folyamatosan emelkedtek a tojás-átadóiárak a lengyel szalmonella-, a hazai madárinfluenza-járvány és az év végi kiemelt időszak miatt. Januárra pedig több szállító jelentett be áremelést, amelyet nem fogadtak el. „Hiányról alapvetően nem beszélhetünk” – fogalmazott a szakember.