Egyre kevesebb a bankfiók

Viszont a dolgozók számának csökkenése megállni látszik a hitelintézeteknél.

MTI
2017. 01. 10. 5:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva azt írja, hogy 2017 elején 2732 hitelintézeti fiók működött Magyarországon, ez 69-cel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt három évet nézve jóval szembetűnőbb a változás: 2013 végén még 3111 fiókot tartott nyilván a jegybank, ami 380 egységgel, bő 12 százalékkal több a jelenleginél.

A fiókhálózat zsugorodása a 2008-as pénzügyi válság nyomán indult meg Magyarországon. A költségcsökkentési, illetve jövedelmezőségi szempontok mellett ebben nyilvánvalóan szerepet játszik az is, hogy fokozatosan csökken a rendszeresen bankfiókba járó ügyfelek száma.

Az MNB adatai szerint 2016 harmadik negyedévének végén a 10,43 millió itthon vezetett lakossági és vállalkozói számla közel 80 százalékához tartozott internetbanki elérés, öt évvel korábban még 66 százalék volt ez az arány.

A fiókhálózatok zsugorodása ellenére a dolgozók számának csökkenése megállni látszik a hitelintézeteknél. A 2008-as közel 44 ezres állományi létszám 2014-re 37,8 ezerre esett vissza, de 2015 és 2016 első kilenc hónapja már enyhe növekedést hozott, így tavaly a harmadik negyedévben már több mint 38 ezren dolgoztak a bankoknál és a szövetkezeti hitelintézeteknél – írja a lap.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.