Nem lesznek pénzügyesek a kórházaknál

Az ÁEEK veszi át a dolgozókat. Az intézkedés több milliárd forintos megtakarítást jelenthet a kórházaknak.

MNO
2017. 01. 07. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áprilistól átveszi a fenntartó a pénzügyi-számviteli alkalmazottakat a kórházaktól, ami összességében több milliárd forintos megtakarítást jelenthet a kórházaknak – írja a szombati Magyar Hírlap az Állami Egészségügyi és Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatójára hivatkozva.

 

Az intézkedéstervezetről csütörtökön a Magyar Idők is írt, de Németh László most megerősítette a Magyar Hírlapnak, hogy április elsejétől az ÁEEK alkalmazza majd a kórházak pénzügyi dolgozóit. A munkabérüket is a központ folyósítja majd a saját költségvetéséből az egyes kórházak helyett.

Németh László szerint az intézmények az ezáltal megtakarított összegből szabadon gazdálkodhatnak, és az átvett alkalmazottak sem járnak rosszabbul, fizikailag továbbra is a kórházakban dolgoznak majd. A kórházigazgatóknak igen rövid határidővel, péntek délutánig kellett elküldeniük az ÁEEK-nek a listát az érintett dolgozók számáról és az általuk ellátott feladatokról. Pontos létszámot egyelőre Németh sem tudott mondani, de összességében évi több milliárd forintra becsülte az intézkedés következményeként a kórházaknál maradó pénzt. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.