Továbbra is papírmunkára kényszerít a NAV

A könyvelők szerint sokkal egyszerűbb lenne a vállalkozóknak az elektronikus számlázás.

Horváth Attila
2017. 01. 10. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyszerűbb lehetne a hazai vállalkozók élete, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyértelműen kimondaná, hogy szabad pdf formátumban számlázni. A változás a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke, Ruszin Zsolt szerint olcsóbbá és könnyebbé tehetné a dolgát azoknak a vállalkozóknak, akik szívesen elszakadnának a papíralapú számlázástól, postázástól, iktatástól. – Az adóhatóság évek óta finoman hátráltatja az elektronikus számlázás terjedését, pedig az kiválthatná az online pénztárgépeket. Jelenleg aki szeretne elektronikusan elkészíthető és tárolható, e-mailben is elküldhető, pdf-formátumú számlát használni, annak e-számlacsomagot kell vásárolnia, de ennek évente akár több százezer forint is lehet a fenntartási költsége – vázolta a helyzetet Ruszin Zsolt.

Az alelnök elmondta, hogy a NAV hivatalos közleményeiben, a papíralapú számlázásra buzdítja a cégeket, nem pedig az elektronikusra. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, a revizorok a gyakorlatban, a hétköznapi ellenőrzések során elfogadják a pdf-számlákat. Mindezek miatt azonban a vállalkozások inkább a papíralapú elszámolást választják, a hatósági tájékoztatók alapján érthető módon ezt látják egyszerűbbnek. Ezzel Ruszin Zsolt szerint szembemegyünk az uniós trenddel, ahol hamarosan eltűnik a papír a hivatali ügyintézésnél. A szakember elmondta azt is, hogy a magyar gazdaság számára ez azért káros, mert a jó minőségű, számítógép által előállított információkat egy buta adathordozóra, azaz papírra rögzítik. Ezért aztán lassú, körülményes és drága az adatokat ismét számítógépre helyezni, a pénzügyi és számviteli nyilvántartások összeállításához. Hozzátette, több ingyenes számlázási lehetőség is létezik, de a pdf-számlák elküldését e-mailben a hivatal jogértelmezése hátráltatja, pedig az európai uniós irányelvek lehetőséget adnak erre.

Ruszin Zsolt hozzátette, egyesületük célként tűzte ki, hogy érvényt szerezzen a hat évvel ezelőtti uniós irányelvnek, amely szerint az online elküldött pdf-számla nem okozhat többletterhet. A szakember hozzátette, a jogszabály alapján a pdf-számla a kibocsátáskor és befogadáskor sem igényel elektronikus aláírást, szabadon tovább küldhető a befogadónak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.