Az már most látszik, hogy a 2017-es év az agrárágazatban tevékenykedőknek nehezebb lesz a tavalyinál, annak ellenére, hogy az állattartásnál az árak jelentősen pozitív irányba mozdultak – mondta lapunknak a K&H Bank agrárüzletág-vezetője. Tresó István kifejtette: úgy néz ki, a sertéstartás legalább másfél-két év távlatában jövedelmező tud lenni azután, hogy az elmúlt néhány évben nagyon jelentős veszteséggel járt. A tejárak pedig már elérik az átlaggazdálkodó költségét, sőt jövedelemtartalmuk is van, de a jó termelők a magyarországi támogatásokkal az utóbbi időszak legalacsonyabb árai mellett is nyereségesek voltak. Vannak ugyanis tehenészetek, ahol 83–86 forintos önköltséggel képesek megtermelni egy liter tejet.
– A termelői áraknál magasabb költségek, a madárinfluenza és a szokatlanul hideg időjárás nagy kihívást jelent a mezőgazdaságnak, a megoldás technológiai fejlesztések nélkül hosszú távon nem lehet eredményes – véli Tresó István. A szakember szerint a vírussal leginkább fenyegetett víziszárnyas-ágazat számára az egyetlen megoldást a zárt technológiára való áttérés jelentheti, hiszen a változatlan feltételekkel újraindított termelés hatalmas kockázatot rejt a tavasszal visszatérő vadmadarak miatt. Felhívta a figyelmet az agrárolló negatív szintjére, azaz hogy a mezőgazdasági termelői árak és ráfordítások aránya továbbra is 100 százalék alatt van: 97,7 százalék. – A mezőgazdasági vállalkozások döntéshozóinak többsége a következő egy évben gazdálkodási környezetének javulására számít a Takarék Csoport agrárhangulati indexe szerint – hívta fel rá a figyelmet Fórián Zoltán. A Takarék Agrár Központ vezető agrárszakértője kifejtette: a mutató kiemelkedően élénk beruházási szándékot jelez, hiszen a válaszadók 83 százaléka tervez beruházást, 56 százaléka technikai fejlesztést, 45 százaléka az üzemméret növelését, 24 százaléka pedig a termelés technológiai színvonalának fejlesztését.
Tavaly a mezőgazdaság teljes kibocsátásának folyó alapáron számított értéke öt százalékkal haladta meg az előző évit az Agrárgazdasági Kutató Intézet most közölt adatai szerint. A múlt évben növényi termékekből 13, állatokból és állati termékekből három százalékkal több volt, mint 2015-ben. A termelői árak ugyanakkor átlagosan három százalékkal csökkentek: a növényi termékeknél négy, az állatok és állati termékek esetében két százalékkal. A termelés költségei az előző évi szinten alakultak. A kutatóintézet közölte azt is, hogy a növényeknél a burgonya, a gyümölcsfélék és a szőlő, valamint a bor mennyisége csökkent a tavalyi esztendőben, a többi termékcsoporté pedig elérte vagy akár meg is haladta az előző évit.