Nem hozott döntést, és még a per esetleges felfüggesztéséről sem határozott a Falus Zsolt devizaadósnak az UniCredit Bank ellen indított végrehajtás-megszüntetési perében a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék. Az első fokon vesztes Falus Zsolt azért indított pert, mert megítélése szerint kellő alap nélkül kezdeményezett végrehajtást ellene a pénzintézet. A mostani eljárásban fenntartotta korábbi véleményét, hogy nem kapott megfelelő súlyú tájékoztatást a devizahitelezés veszélyeiről, s ezért a Polgári törvénykönyvre hivatkozva kétségbe vonta, hogy a hitelszerződés megfelelt a tisztességes üzleti magatartás elveinek. Ugyancsak kifogásolta, hogy a hitelintézet nem tájékoztatta a kockázatkezelési lehetőségekről, illetve annak költségeiről, valamint kifejtette, hogy szerinte a bank azért emelte duplájára a kölcsön kamatait, mert ebből fedezte a hitel kockázatát, erről viszont őt nem tájékoztatta.
Érvelése szerint a bank által indított végrehajtás azért jogellenes, mert az eljárás kezdetekor nem volt hátraléka a bankkal szemben. A devizahiteles törvények ugyanis kimondják, hogy az egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés alkalmazása miatti túlfizetéseket úgy kell figyelembe venni, mintha a túlfizetés időpontjában előtörlesztésként fizette volna be őket az adós. Falus állítása szerint pedig a végrehajtás elindításakor a számára a forintosításkor elszámolt összeg nagyobb volt, mint amennyivel ő elmaradásban volt a bankkal szemben. Vagyis szerinte nincs alapja a végrehajtásnak. Arra is felhívta a bíróság figyelmét, hogy megítélése alapján az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe az általa kifejtetteket, s ezért utasította el keresetét. Például nem idézte be a hitelszerződési közokiratot készítő közjegyzőt. Erre azért lett volna szükség, mert a hitelszerződésen nem volt dátum, illetve mert a közjegyzői okiratban jövőbeni dolgokról úgy nyilatkoztatták, mintha már megtörtént volna: a hitelösszeg átutalását az utalás előtti napon mint múltbeli eseményt rögzítette a közjegyző.
A bankot képviselő ügyvéd ezzel szemben úgy érvelt, hogy helyesen döntött az elsőfokú bíróság. Az árfolyamkockázat kezelésével kapcsolatosan elmondta, nincs jogszabály, amely azt előírná a banknak, hogy kioktassa az ügyfelet a veszélyekről. Felhívta a figyelmet, hogy egyetlen jogszabályhelyet sem tudott megnevezni Falus, amely alapján jogos lenne a megszüntetési kérelme. Azt sem tudta bizonyítani az ügyfél, hogy bármely okból érvénytelen lenne a szerződés, az elszámolás pedig a törvények szerint történt, s valójában elmaradása volt a törlesztések fizetésével, amikor a végrehajtást elrendelték.
Falus Zsolt azt is kérte a bíróságtól, hogy miután az Európai Unió Bírósága (EUB) két – az ő ügyéhez erőteljesen hasonlító – ügyben is előzetes döntéshozatali eljárást indított, azok befejeződéséig függessze föl a pert a törvényszék. Nem lenne példa nélküli a per felfüggesztése, hiszen amiről már korábban a Magyar Nemzet is írt, egy hasonló ügyben a Fővárosi Ítélőtábla felfüggesztett egy hasonló eljárást az EUB előzetes döntéshozatali eljárásának befejeztéig.
A bank képviselője indokolatlannak tartotta a per felfüggesztését. A bíróság végül is elnapolta pert, s írásban értesíti az érintetteket, hogy sor kerül-e a felfüggesztésre.
Az UniCredit sajtóosztályának válasza szerint folyamatban lévő bírósági eljárást nem kommentálnak.