A kis cégeink hiába próbálkoznak a kínai piaccal

Piaci féltékenységből torpedózza az EU Kínát.

– Ha szóba kerül a kínai gazdaság, többnyire a növekedés lassulásáról, sőt összeomlásról lehet hallani. Mennyire megalapozottak ezek az aggályok?
– Semennyire. A tíz évvel korábbi, tartósan tíz százalék feletti éves növekedés visszaesett ugyan, ez azonban tudatos gazdaságpolitika következménye. A 10-12 százalékos fejlődési ütem a nagy nyersanyagigény és más kedvezőtlen mellékhatások miatt veszélyessé vált, lassítani kellett a mostani hat-hat és fél százalékos ütemre. Ezzel a kínai nemzetgazdaság új fázisba lépett. A korábban megerősödött, jelentős cégek ma már elsősorban a külföldi piacokat célozzák meg és külföldön fektetnek be.

– Utóbbi kérdés most különösen aktuális. Németország, Franciaország és Olaszország kezdeményezte, hogy az Európai Bizottság lehetetlenítse el az innovatív cégek felvásárlását célzó külföldi befektetéseket. A javaslat nyilvánvalóan a kínai befolyásszerzés visszaszorítására irányul.
– Ven Csia-pao korábbi kínai államfő 2011-ben, Budapesten vetette fel először a Kína és tizenhat kelet-közép-európai ország közötti együttműködés ötletét, és az Európai Unió már akkor elkezdte megtorpedózni a folyamatot. Ennek hátterében a piaci féltékenység áll. Az együttműködésben részt vevő tizenhat ország többsége uniós tagállam. Ezért aztán elsősorban a nyugat-európai országok okkal tartanak attól, hogy a komoly befektetői erővel rendelkező Kína aktívvá vált ezekben a régiókban. Ez sosem volt titok. A 16+1 Együttműködés születésekor a pekingi magyar nagykövetség kereskedelmi tanácsosaként dolgoztam, és akkoriban az uniós értekezleteken a nyugati tagállamok képviselői hangot is adtak aggályaiknak. A kínai befektetések visszaszorítására tett kísérlet tehát korántsem új jelenség, és erre akad Magyarországot érintő példa is. Amikor a Wanhua-csoport 2011-ben a BorsodChem vegyipari cég akvizíciója mellett döntött, akkor is érkezett uniós kritika. Ha ugyanis a magyarországi beruházás nem valósult volna meg, a Wanhua második választása Belgium lett volna.

– Egyre gyakrabban vetődik fel, hogy Peking külpolitikai stratégiája, az Övezet és út kezdeményezés (Belt and Road Initiative, BRI) a hangzatos ambíciók ellenére pusztán a kínai gazdasági térnyerésnek tör utat. Egyetért ezzel?
– Valóban, a kezdeményezés elsősorban a kínai gazdaság kiterjesztését szolgálja. Útvonalakat teremt az áruk külföldre juttatására, a nagy kínai cégek tőkekihelyezését támogatja, ami növeli befolyásukat a nemzetközi gazdaságban. Ez teljesen rendben van, minden erősödő gazdaság hasonlóképpen jár el.

– Talán épp a BRI-koncepció miatt a kínai gazdasági terjeszkedést jellemzően politikai jelenségként mutatja be a nyugati sajtó. Valóban jellemezhető így a folyamat?
– Sokszor hallani, hogy Kína akár a nyereségről is lemondana, ha referenciamunkát szerezhetne az Európai Unióban. Ez szerintem badarság. A Deloitte kínai ügyfélköre százas nagyságrendű, mi minden egyes felvásárlásnál, infrastrukturális beruházásnál a gazdasági haszonszerzést látjuk. Megjegyzem, az infrastrukturális tervek az uniós szabályzókon nemigen tudnak átmenni, ilyen jellegű beruházásokat a kínai cégek egyelőre csak az EU-n kívül tudnak indítani. Az unióban ezért jellemzőbbek a felvásárlások. Pénzintézeteket, bankokat és más cégeket vásárolnak meg, egyre nagyobb mértékben a kelet-közép-európai régióban.

– Elképzelhető, hogy a kínai tőkétől tartó nyugat-európai magországok „játszanak” a szabályzókkal?
– Nem tapasztalok olyat, hogy egy befektetést negatívabban különböztetnének meg pusztán azért, mert kínai tőke áll mögötte. Érdemes megjegyezni, hogy amikor egy kínai befektetés megvalósul például Németországban, nem hallunk uniós ellenérzéseket, míg a kelet-közép-európai régióban ugyanez a jelenség aggályokat kelt. Ez az említett piaci féltékenységgel magyarázható. A régió, így Magyarország piacai alapvetően Nyugat-Európára épülnek. A legfőbb exportpiacunk Németország, és a fő magyarországi befektetők is német cégek. A kínai tőke megjelenése piaci részesedésvesztést hozhat a nyugat-európai befektetőknek, ez természetesen nem tetszik nekik. Vegyük például az autóipart! Ezen a területen az előállítás darabszámát tekintve Kína ma már világelső, így előbb-utóbb eljön az idő, amikor autógyáraik kitelepülnek Európába. A magyar nemzetgazdaság jelentős részben a német autógyártásra épül, érthető, hogy aggályokat kelt, ha Kína veszélyezteti ezt a pozíciót.

– A magyar kormány azonban üdvözli ezt a folyamatot. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a bővülő gazdasági kapcsolatokról mindig hangzatos bejelentések látnak napvilágot. Tényleg ennyire jól állnak a kétoldalú kapcsolatok?
– Alapvetően igaz az, amit a kormány állít, de kicsit olyan, mint a jereváni rádió híre. Valóban jelentős mértékű kínai befektetés érkezik az országba, ez azonban egy hosszabb folyamat eredménye. A magyar–kínai kapcsolat 2002-ben, a Medgyessy-kormány idején került a politika homlokterébe, s azóta valamennyi kormány nagy figyelmet szentelt az ügynek. Ennek köszönhetően 2002 óta folyamatos fejlődés tapasztalható a kereskedelmi kapcsolatokban. Ennek a 90 százalékot jelentősen meghaladó részét azonban a Magyarországra települt multinacionális vállalatok bonyolítják le. Amúgy a Kínából származó, évente nagyjából hatmilliárd dollár körüli importtal szemben kétmilliárd dollárnyi magyar export áll, ami a környező országokhoz képest kifejezetten jó aránynak számít. A magyar kis- és közepes vállalkozói (kkv) szektor szerepe azonban a gazdasági kapcsolatban elenyésző, annak ellenére, hogy ennek növelésére számos kísérletet tett a jelenlegi kormány is. A kínai tőkebefektetés szintén kiemelkedő Magyarországon, ez azonban nagyrészt a 2011-es, másfél milliárd dolláros BorsodChem-ügyletnek tulajdonítható.

– Miért nem piacképes Kínában a magyar kkv-szektor?
– Ez egy nagyon tőkeigényes piac, amiért az egész világ verseng. Ráadásul elsősorban az innovatív termékekre van kereslet, a magyar cégek azonban inkább mezőgazdasági árukkal vannak jelen. Például borokkal próbálunk bejutni a kínai piacra, ahol francia, chilei és olasz termelőkkel vesszük fel a versenyt. Márpedig a mennyiség tekintetében a magyar pincészetek elmaradnak. Előfordult már, hogy a kínai kereskedő látott lehetőséget egy magyar termékben, majd mikor rendelt belőle egymillió palackot, az üzlet meghiúsult.

– Idén Magyarország szervezi a 16+1 Együttműködés csúcstalálkozóját. Várhatunk ettől valamilyen kedvező fejleményt? Mintha a korábban tapasztalt lelkesedés kicsit elülni látszana.
– Egyetértek abban, hogy a kezdeményezés veszített a kezdeti lendületből. A budapesti eseménynek már a szervezése is erőtlennek tűnik. Az az érzésem, hogy miközben Kína építi ki bástyáit a régióban, a részt vevő kelet-közép-európai országok nem tapasztalják a részvételből származó, közvetlen eredményeket.