A lágymányosi panelektől a Havanna-lakótelepig

Csökkent a használt lakások adásvételének száma, a mérséklődés azonban a házgyári lakásokat alig érintette.

Pintér
2021. 12. 07. 18:13
null
A Közép-Európában egyedülálló biodóm építkezését le tudná állítani a Párbeszéd politikusa Fotó: MTI/Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csökkent tavaly a használt lakások adásvételének száma, a mérséklődés azonban a házgyári lakásokat alig érintette. A statisztikai hivatal friss adatai szerint Budapesten kilenc százalékkal kevesebb adásvétel köttetett, mint egy évvel korábban, miközben a megyeszékhelyeken minimálisan még növekedett is a panellakások forgalma – mutatott rá elemzésében az OTP Ingatlanpont. Bár a lakótelepi lakásokat érte el először az árkorrekció, az áremelkedés lassulása nem volt hosszú életű: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2021 első három negyedévére szóló friss tranzakciós adatai szerint egyéves időtávon 12 százalékos drágulás figyelhető meg országosan.

Budapesten 2021 első három negyedévében a IX. és XI. kerületekben regisztrálták a legmagasabb, 620–640 ezer forintos átlagos eladási árakat. Összességében a XI. kerületi Lágymányosi lakótelep a legdrágább, 800 ezer forint körüli átlagos négyzetméterárral, de itt jellemzően nagyon kevés adásvétel zajlik. A nagyobb forgalmú helyeket vizsgálva a legdrágább a III. kerületi Pók utcai lakótelep, a XIII. kerületi Fiastyúk utcai lakótelep és a XI. kerületi Kelenföldi lakótelep, ahol az átlagos négyzetméterár a 650-685 ezer forintos sávban mozgott. A főváros legolcsóbbnak számító, XXI. és XVIII. kerületében az átlagos négyzetméterár jellemzően 460-480 ezer forint volt. A legolcsóbb XVIII. kerületi Havanna-lakótelepen és a X. kerületi Pongrác úti lakótelepen 428–445 ezer forintos átlagárakkal lehetett találkozni. Érdekesség, hogy a NAV adatai szerint

2021 első kilenc hónapjában már tucatnyi lakótelepi lakás közelítette az egymilliós négyzetméterárat (!),

a XIV. és III. kerületben például több ügylet zajlott 970–990 ezer forintos átlagáron.

A legdrágább megyeszékhely 441 ezer forintos átlagos négyzetméterárral Debrecen, ami csak alulról súrolja a legolcsóbb budapesti kerület átlagárát. Az első kilenc hónap legolcsóbb megyeszékhelyének ismét Salgótarján bizonyult, ahol a lakótelepi ingatlanok 162 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek gazdát. Itt a lakásállomány jelentős részét nem a klasszikus panelek, hanem a még az ötvenes években épült lakótelepi ingatlanok alkotják.

Borítókép: Az Angyalföldi lakótelep, háttérben a biodómmal. (Fotó: MTVA/Róka László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.