Nem hódít hazánkban a részmunkaidő

A részmunkaidős foglalkoztatás aránya európai összehasonlításban Magyarországon nagyon alacsony. Még akkor is, ha az elmúlt években hullámzást mutatott ennek a munkavégzési formának az aránya.

Magyarországon a magyar munkaerőé az elsőbbség Fotó: Shutterstock

A magyar gazdaság egyik legfőbb erőssége a tartósan magas foglalkoztatási szint. Ezen belül azonban a munkavégzésnek többféle formáját meg lehet különböztetni. Azokat például, amelyek eltérnek a szokásostól, atipikusnak tekintjük. Szokásosnak tekinthető a teljes munkaidőben, határozatlan időre szóló szerződéssel, alkalmazottként történő foglalkoztatás.

 

 Atipikus foglalkoztatási formaként kezeljük például a részmunkaidőben dolgozókat, akik önbevallás alapján dolgoznak így. Erről évenként összegző elemzést is készít a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Fontos megjegyezni, hogy amennyiben az atipikus foglalkoztatási formák – a munkahelyteremtés és a megfelelő munkakörülmények biztosítása mellett – az adott ország gazdaságszerkezeti sajátosságaihoz megfelelően igazodnak, akkor elősegíthetik a foglalkoztatottság és a versenyképesség együttes növelését, ezért több uniós kezdeményezés támogatja ezek elterjedését. A foglalkoztatottság növelését mindenhol a társadalmi-gazdasági fejlődés egyik fontos alapkövének tartják.

A legfrissebb elemzés ismét megállapítja, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás aránya európai összehasonlításban Magyarországon nagyon alacsony. A számok azt mutatják, hogy 2000 és 2007 között a részmunkaidőben foglalkoztatott 15–74 évesek aránya alig változott, jellemzően négy százalék körül alakult. Majd 2008-tól a globális gazdasági válságra adott munkaerőpiaci válaszok egyike volt, hogy a teljes munkaidős szerződések egy részét részmunkaidőssé módosították az átmeneti piaci nehézségekkel küzdő vállalkozások. Főleg ennek következtében kezdett emelkedni a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, amely 2012-re 7,1 százalékra nőtt. Utána azt látni, hogy 2013-tól a válság hatásainak enyhülésével párhuzamosan csökkent, 2017-re 4,8 százalékra mérséklődött. 

Ezt követően a részmunkaidős foglalkoztatás nem vagy csak kismértékben nőtt egészen 2020-ig – ekkorra a mutató értéke 5,6 százalékra emelkedett.

A magasabb arány hátterében a koronavírus-járvány okozta gazdasági következmények álltak, amelyek hatására a munkáltatók – többnyire átmenetileg – a munkavállalók egy részét teljesből részmunkaidőssé minősítették át. A járvány lecsengését követően a részmunkaidős foglalkoztatás mértéke ismét csökkenésnek indult és 2023-ra 4,8 százalékra esett vissza.

A KSH arra is rávilágít, hogy a nők közül megközelítőleg kétszer annyian választják a részmunkaidős foglalkoztatást, mivel számukra a gyermekgondozási teendők, illetve egyéb családi kötöttségek mellett gyakran csak az ilyen típusú munkavállalás adhat lehetőséget a jövedelemszerzésre, karrierépítésre. Arányuk azonban így is jóval elmarad a nyugati országokban részmunkaidőben dolgozókéhoz képest. 

Ennek egyik oka, hogy míg a nyugati-európai országokban a nők nagy része a gyermek születése után rövid idővel visszatér a munkaerőpiacra, addig hazánkban az ellátási rendszer támogatásai (gyermekgondozási ellátás) révén az anyák tovább maradhatnak otthon gyermekeikkel.

Így például 2008-ig, a válság kitöréséig a nők körében a részmunkaidősök aránya hat százalék alatt maradt, 2012-re 9,8 százalékra emelkedett, majd 2017-ig fokozatosan mérséklődött. Ezt követően újra növekedésnek indult, majd a 2020-as 8,2 százalékos csúcs után fokozatosan csökkent. A ráta értéke 2023-ban 6,7 százlék volt.

Érdemes egy pillantást vetni a nemzetközi környezetre is. Az Európai Unióban a legelterjedtebb atipikus munkavégzési forma a részmunkaidős foglalkoztatás. Ennek megfelelően 2023-ban szinte minden ötödik munkavállaló nyilatkozott úgy, hogy munkáját részmunkaidőben végzi. Ez a munkavégzési forma az összes tagországban a nőkre jellemző inkább; 

• az Európai Unióban a nők 29 százaléka, 
• a férfiaknak pedig a 9,4 százaléka tekinti munkáját részmunkaidősnek.