A BUX (Budapesti Tőzsdeindex) immár harminc éve jelzi a hazai részvénytőzsde összteljesítményét, ami igen szép, miután az ezer ponton induló index értéke
az ötvenszeresére nőtt ez alatt az idő alatt.
Az indexet alkotó részvények természetesen ilyen hosszú idő alatt cserélődtek, és súlyuk is változott annak megfelelően, hogy mekkora az adott társaság piaci kapitalizációja (összes részvény szorozva az árfolyammal), és ebből mennyi a közkézhányad.
Míg kezdetben sok részvény volt kisebb súllyal, addig egy idő után megkezdődött a komponensek számának csökkenése, és néhány papír súlyának olyan mértékű növekedése, hogy hatásuk döntő lett az indexben. Az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom már az ezredforduló körül uralta az indexet, azonban a Telekom visszaesett, miután 2000-ben a telekommunikációs részvényeket is érintő, úgynevezett dotcom buborék idején 2650 forint is volt az árfolyama, míg most négyszáz forint környékén van.
A másik három papír közül a Mol és az OTP voltak a legnagyobb súlyúak, majd őket követte a Richter, végül következett a Telekom. A négy részvény súlya sokáig nyolcvan százalék körül volt, így több másik papírnak is volt még érdemi, egy-öt százalék közötti súlya. A koncentráció azonban növekedett: idővel a négy részvény már az index kilencven százalékát adta, ezen belül a három legnagyobb önmagában elérte a nyolcvan százalékot.
A Budapesti Értéktőzsdén a jelenlegi emelkedő trend 2015 óta tart, ugyan tavaly volt egy éven belüli visszaesés a járvány miatt, ez a folyamatot nem zavarta meg, hisz idén már új történelmi csúcsot döntött az index. Az emelkedést az immár hétéves trend során a nagyok vezették: a nemzetközi befektetési alapok legszívesebben az OTP-t és a Molt vették sokáig, de az utóbbi években a Richtert is újra megszerették. Azon túl, hogy a cégek folyamatosan jól teljesítenek, és növekvő eredményt érnek el, ezeknek a befektetőknek az is fontos, hogy az adott részvény likvid legyen, vagyis nap mint nap nagy legyen a forgalom, viszonylag könnyen lehessen belőlük nagyobb tételt venni vagy eladni jelentősebb árelmozdulás nélkül.