– Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD) nagyobb figyelmet kell fordítania a közép-európai országokra, különösen az Ukrajnával szomszédos államokra – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán telefonon az MTI-nek, miután részt vett a bank kormányzótanácsának ülésén Marrákesben. Rámutatott: a bank azért jött létre 1991-ben, hogy a rendszerváltoztatást követően összeomló kelet-közép-európai gazdaságokat támogassa és segítse.
– Fontos emellett, hogy a közeli ázsiai vagy szubszaharai országok is a fejlesztések célpontjaivá váljanak, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy ennek a banknak alapvetően európai fókusza van – húzta alá. – Annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen az EBRD működése, öt ország – Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország – közös indítványt készített, több erőforrást kérve a helyi EBRD-irodák működtetésére. Az valamennyiünk célja, hogy több projekthez szerezzünk majd támogatást a bankon keresztül – mondta a tárcavezető.

Varga Mihály jelezte: Magyarország eddig is kivette a részét az orosz–ukrán háború következményeinek kezeléséből, közlése szerint már több mint 40 milliárd forintot költött az ukrán menekülthelyzet kezelésére. Ezért jogos és méltányos kérésnek nevezte, hogy az európai intézmények nagyobb szerepet vállaljanak ezekből a terhekből.
Hozzátette: az ülésen arról is egyeztettek, hogy milyen hatása van az orosz–ukrán háborúnak az EBRD működési országaira, és hogyan kell reagálni ezekre a kihívásokra.
– Az orosz–ukrán háború következményeinek kezelésére az egyik válasza a fejlesztési banknak az azonnali, kétmilliárd eurós program elindítása, főleg a háború által leginkább érintett, szomszédos országok támogatására. Ez napokon belül indulhat – emelte ki Varga Mihály.Hozzátette: a magyar delegáció egyik célja éppen az volt, hogy Magyarország is részesedhessen ebből a forrásból. Felidézte: erről kedden tárgyalt a bank elnökével, Odile Renaud-Bassóval. Megállapodtak abban, hogy amint a program részleteinek kidolgozását befejezik, Magyarország is kaphat támogatást az orosz–ukrán háború következményeinek mérséklésére.