Ezekre figyeljünk a karácsonyi ajándékok vásárlása során

Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom – derül ki az MTI által készített körképből.

2023. 12. 09. 8:43
Forrás: pexels.com
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Auchan az MTI megkeresésére közölte: a karácsony mindig kiemelt időszak, a forgalom élénkülésére számítanak az idén is. Úgy látják, hogy a volumenben lehet még csökkenés, de kisebb, mint az előző évben. Az áruházlánc szintén azt tapasztalja, hogy a vevők közül sokan választják az év végi bevásárlásoknál a magasabb minőséget, ilyenkor olyan termékeket is betesznek a kosarukba, amit év közben nem feltétlenül vesznek meg.

Az Auchan tájékoztatása szerint talán megfigyelhető az a tendencia, hogy a vásárlók későbbre halasztják a beszerzéseket, összességében azonban a december 4-i héttől kezdve fokozatosan nő üzleteikben a forgalom, a csúcsidőszak előreláthatóan december 20–23. között lesz.

A Penny az előzetes számítások alapján a decemberi forgalmi volumenek mérsékelt élénkülésre számít az előző év azonos időszakához képest. Ahogy az előző években, úgy most is jól megfigyelhető, hogy kiemelten magas az akciós vásárlásra törekvés az év végi bevásárlásoknál – közölték. A Penny eddigi tapasztalatai alapján a legnagyobb forgalom egyértelműen az ünnepeket megelőző napokra koncentrálódik.

A Lidl a forgalom erősödését idén karácsony hetében várja, a legerősebb forgalomra pedig a hét közepétől számít a vállalat, mert az ünnepi friss termékek beszerzését a karácsonyi előtti pár napra időzítik a fogyasztók. A vásárlók elsősorban az akciókat részesítik előnyben, de az ünnepi nagybevásárláskor megfigyelhető, hogy a hétköznapokkal ellentétben a magasabb értékű, prémium termékek is a kosarakba kerülnek. Az áruházlánc erős decemberi forgalomra számít – közölte a Lidl az MTI-vel.

A Tesco tájékoztatása szerint a várható forgalommal kapcsolatban érdemi információt egyelőre nem tudnak adni. Áruházaikban legtöbben karácsony előtt két héttel vásárolnak, a vásárlások értéke ugyanakkor a karácsonyt közvetlenül megelőző héten tetőzik. Az online értékesítésben a karácsony előtti egy hét a legkiemelkedőbb értékben. Egyre többen keresik a jó minőségű, de kedvező árú sajátmárkás termékeket – jelezte a Tesco.

Online vásárlás

Az internetes vásárlás veszélyeire figyelmeztet a rendőrség egy Facebook-videóban. Azt tanácsolják, hogy az emberek vásároljanak körültekintően az interneten, de ne lepődjenek meg azon sem, ha a karácsonyi vásárlás közben Gál Kristóf szóvivő hangját hallják.

Hozzátették: mivel tudják, hogy

sokan intézik az ajándékok beszerzését online, ezért a Mátrix projektben ennek a veszélyeire hívják fel a figyelmet az internet világán kívül, az offline térben is.

Megköszönték mindazoknak az üzleteknek, áruházláncoknak, bevásárlóközpontoknak és partnereknek a közreműködését, amelyek vállalták, hogy a Gál Kristóf hangjával készített hangfelvételt év végéig folyamatosan játsszák.

Borítókép: Illusztráció (Pexels.com)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.