Érdemes az ingatlanárak arányszámai felől is megvizsgálni a magasabb arányú támogatást. Írtuk, nem mindig csupán az átlagos négyzetméterárak a mérvadóak, sokkal inkább az, amilyen ársávban a legtöbb ingatlant eladásra hirdetik az adott térségben, jelen esetben járásban. A kisebb települések esetében pedig szinte minden esetben házakról van szó.
Vannak olyan járások, ahol az említett három és félmillió forint a felújítandó ingatlanok átlagos hirdetési árának közel felét is kiteszik,
ilyen a baktalórántházi, a sarkadi és a mezőkovácsházi. A lista legelején van még az ózdi és a putnoki járás is, ahol a vissza nem térítendő keret a felújítandó ingatlanok átlagárának pontosan harmadát teszi ki, ha ilyen összevetésben vizsgáljuk – átlagosan ugyanis 11 millió forintért vehetünk itt felújítandó házat. A másik véglet a fonyódi járás az összegarányok tekintetében: az itteni felújítandó házak kínálati átlagárának mindössze hét százalékát tenné ki a felújítási támogatás vissza nem térítendő része. Itt a becsült nettó átlagbér 321 ezer forint, ennek pedig a visszafizetendő hányad törlesztőrészlete szempontjából van még jelentősége.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!