Nem szükséges külföldre utazniuk a kikapcsolódásra vágyóknak

Magyarország szinte teljes egészét lefedik a vendég-, kulcsos- és turistaházak nyújtotta szolgáltatások, így nem szükséges külföldre utazniuk vagy az ország forgalmas turistacélpontjait felkeresniük a kikapcsolódásra vágyóknak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken a Baranya megyei Szaporcán.

Forrás: MTI2020. 06. 05. 14:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország szinte teljes egészét lefedik a vendég-, kulcsos- és turistaházak nyújtotta szolgáltatások, így nem szükséges külföldre utazniuk vagy az ország forgalmas turistacélpontjait felkeresniük a kikapcsolódásra vágyóknak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken a Baranya megyei Szaporcán.

A miniszter az Ős-Dráva Látogatóközpont szomszédságában, egy 420 millió forintos kormányzati támogatásból létesült turistaház átadásán a koronavírus-járvány következtében megváltozó utazási szokásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: eljött a felelősségteljes kikapcsolódás ideje. Ezt segítik a nemzeti parki igazgatóságok, amelyek a zsúfolt célpontok helyett a ritkán látogatott helyszínekre is felhívják a figyelmet, és ott kínálnak biztonságos kikapcsolódási lehetőségeket, szolgáltatásokat.

Nagy István elmondta, a legtöbb nemzeti parki és erdészeti látogatóhely már megnyílt, és számos programmal várja az érdeklődőket, tíz nap múlva pedig minden külső és belső attrakció – így barlang, bemutatóhely, kiállítás, pihenőhely – látogathatóvá válik.

Az Agrárminisztérium kiemelt feladatának tekinti a biztonságos kikapcsolódás lehetőségének megteremtését, a természeti értékek megőrzését, azok minél szélesebb körű megismertetését. Ennek érdekében a nemzeti parki igazgatóságok több mint negyvenmilliárd forintot fordítanak, illetve fordítottak csaknem száz beruházásra. A fejlesztéseknek köszönhetően legalább százezer hektáron javult a természeti ismeretek átadását szolgáló létesítmények állapota – mondta az agrárminiszter.

Kitért arra, hogy az állami erdőgazdaságok az elmúlt tíz évben szintén kivették részüket az ökoturisztikai szektor támogatásából, hiszen több mint húszmilliárd forint értékben valósítottak erdei turizmus fejlődését szolgáló beruházásokat és évente négymilliárd forintot fordítanak a természetjárást szolgáló infrastruktúra fenntartására.

Mint mondta, ma egyszerre 1100 vendég számára képesek jól felszerelt, minőségi, egyben megfizethető szálláshelyet kínálni a nemzeti parkok; a fejlesztések pedig részben a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program közel félmilliárdos forrásából valósulhattak meg az utóbbi három esztendőben.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta: 2010 óta több mint 120 turistaház újult meg, több mint negyven új kilátó épült, s további negyvenet újítottak fel, miközben a látogatóközpontok vendégforgalma több mint hetven százalékkal növekedett a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően.

Závoczky Szabolcs, a pénteken átadott szállót övező Duna–Dráva Nemzeti Park területét fenntartó igazgatóság vezetője beszámolt róla, hogy a létesítmény páratlan természetvédelmi és néprajzi központban kapott helyet, a turistaház várható népszerűségét pedig jól mutatják az előfoglalások is.

A Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program révén épült – egy Magyarországon őshonos, egzotikus megjelenésű vízinövényről elnevezett – Kolokán szálló csaknem ezer négyzetméteren várja a természetbarátokat; a szállás épületében tizenegy szobában összesen ötven vendég elhelyezésére van lehetőség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.