A NÚSZ vállalta az ecuadori útdíjfizetési rendszer korszerűsítését

Forrás: MTI2020. 03. 12. 14:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) korszerűsíti az útdíjfizetési rendszert Ecuadorban, miután együttműködési megállapodást kötött a dél-amerikai ország közlekedési minisztériumával – közölte a NÚSZ Zrt. az MTI-vel csütörtökön.

A társaság a megállapodás alapján vállalta a helyi útdíjfizetési rendszer átfogó fejlesztését és egységesítését. A megbízás részeként megvalósíthatósági tanulmány készül, és kidolgozzák a díjpolitika megújítását célzó koncepciót is.

Ecuador 8100 kilométernyi aszfaltozott közúthálózatának mintegy 20 százaléka útdíjköteles, a közlekedők 75 százaléka pedig még hagyományos módon, készpénzben fizet. Az ország kulcsszerepet játszik az észak-déli áruszállításban, hiszen területén halad át a világ leghosszabb gyorsforgalmi útvonalának számító, 21 országot összekötő pánamerikai főút – indokolták a fejlesztést.

A társaság érdeklődik a tehergépjármű-súlymérő rendszerre vonatkozó nemzetközi pályázat iránt is, amit áprilisban írnak ki Ecuadorban. A 16 helyszínes állomáshálózat kiépítése és tízéves üzemeltetési díja körülbelül 30 millió dollár lesz.

Számos dél-amerikai országban nincs még elektronikus útdíjrendszer, a NÚSZ Zrt. tavaly ősz óta tárgyal a kolumbiai, a perui és az ecuadori szakminisztériumokkal – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.